Foci

Olaszországi légióssal erősödhet az olimpiai válogatott

Egervári Sándor az elmúlt hétvégén személyesen nézte meg a Bresciában játszó Vass Ádámot.

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) hivatalos honlapjának beszámolója szerint az olimpiai és az U20-as válogatott szövetségi kapitánya, Egervári Sándor segítőjével, Kenyeres Imrével és Bazsánt József csapatmenedzserrel együtt utazott Olaszországba. A túra célja a Brescia – Reggina másodosztályú bajnoki, azon belül is Vass Ádám megfigyelése volt.

„Régóta terveztük az utazást, és mivel most biztosan tudtuk, hogy Ádám kezdőként lép pályára, elautóztunk Bresciába. Kíváncsiak voltunk, milyen rendszerben játszik csapata, ezen belül hol kap szerepet Ádám, és milyen teljesítményt nyújt. Cseppet sem mellékesen beszélni akartam vele, eloszlatni a kételyeit azzal kapcsolatban, hogy nem számítunk rá, hiszen többször is küldtünk neki meghívót, de a Brescia nem tette lehetővé, hogy csatlakozzon a csapathoz. Most szóban meghívtam őt a május 28-i, Norvégia elleni barátságos mérkőzésre készülő keretbe, hiszen korosztálya egyik meghatározó játékosa, aki nagy hasznára lenne a válogatottnak. Elmondta, hogy ha csapata nem végez osztályozós helyen, akkor mindenképpen rendelkezésünkre áll, ám ha a Brescia ott lesz a rájátszásban, lehetnek nehézségei a távozással. Mindenképpen jó, hogy meglátogattuk Ádámot és láthattuk, milyen formában van, és természetesen igen hasznos volt a beszélgetés is” – mondta az mlsz.hu-nak Egervári Sándor.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik