Foci

Megbocsátott a német kapitány

Oliver Bierhoff, a német labdarúgó-válogatott menedzsere szerint bekerülhet a nyári világbajnokságra utazó csapatba Kevin Kuranyi.

“Örülünk annak, hogy remek formában futballozó játékosok állnak rendelkezésre. Úgy vélem, nincs abban semmi, ha megváltoztatjuk korábbi álláspontunkat – idézte a Kölner Stadt-Anzeiger című lap a hétvégén Bierhoffot. – Amennyiben Joachim Löw úgy ítéli meg, hogy Kevin Kuranyi segítségére lehet a csapatnak, be fogja hívni” – tette hozzá. Maga Löw a kicker című, kéthetente megjelenő újság hétfői számában úgy fogalmazott: lehetséges, hogy egyeztet vele.

A Schalke 04 támadója – aki jelenleg 18 gólnál tart a német bajnokságban – 2008 októberében különbözött össze a szövetségi kapitánnyal, aki azonnal kirakta őt a keretből. Löw akkor kijelentette, hogy a továbbiakban ne számítson meghívóra, később pedig többször megerősítette: Kuranyi számára nincs visszaút. A szurkolók, a német sajtó és egyes szakemberek azonban most már szívesen látnák őt újra a nemzeti együttesben.

A szövetségi kapitány arról is nyilatkozott, hogy a klubjában jórészt mellőzött, illetve meglehetősen visszafogott teljesítményt nyújtó Miroslav Klose (Bayern München) és Lukas Podolski (Köln) ott lesz a vb-keretben. “Tisztában vagyok azzal, hogy nem sikerült jól a szezonjuk, ezzel együtt nincsenek kétségeim afelől, milyen erősítést jelenthetnek a válogatott számára” – indokolta álláspontját.

Löw öt csatárral tervezi a vb-részvételt, Klose és Podolski mellett a müncheni Mario Gomezt említette konkrétan, a két további helyre Kuranyi mellett Stefan Kiessling (Bayer Leverkusen) és Cacau (Stuttgart) kerülhet.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik