Foci

Van Gaal dühös a franciákra

A francia liga elhalasztotta a Lyon hétvégi meccsét, hogy a csapatnak több ideje legyen felkészülni a Bayern elleni BL-elődöntőre.

Louis van Gaal dühös: a Bayern München labdarúgócsapatának vezetőedzője nehezményezi, hogy a francia bajnokságban a elhalasztják az Olympique Lyon és az AS Monaco jövő hétvégére kiírt összecsapását, így előbbi alakulatnak hat napja lesz felkészülni a bajorok elleni Bajnokok Ligája-elődöntő visszavágójára.

“Kérni fogom sportigazgatónkat, Christian Nerlingert, hogy forduljon az európai szövetséghez ebben az ügyben, és szorgalmazza a halasztás felfüggesztését – jelentette ki a holland tréner a tz című napilapnak adott nyilatkozatában. – A francia futballiga úgy véli, hogy ezzel kedvező helyzetbe hozhatja a Lyont a BL-találkozóra, és igaza van. Az UEFA-nak azonban felügyelnie és szabályoznia kellene az ilyen lépéseket, mert ezek nem a fair play szellemében születnek” – idézte az újság pénteki száma van Gaalt.

A Lyon eredetileg április 24-én mérkőzött volna meg a Monacóval, de a halasztás nyomán csak május 12-én kerül sor az összecsapásra. A BL-párharc első mérkőzését április 21-én, visszavágóját pedig 27-én bonyolítják le. A Bayern München 24-én a Mönchengladbach vendégeként lép pályára a német bajnokságban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik