Foci

Nemcsak Fabregas kell a Barcelonának

A spanyol bajnok szeretné idő előtt befoltozni a védelmének balszárnyán tátongó lyukat. A Camp Nouban úgy tűnik, megtalálták a megoldást.

Azok után, hogy a barcelonai támadó-egység hat gólt rámolt az Arsenal hálójába, némileg meglepő módon a katalánoknak mégis a londoniak egyik hátvédjére fáj a foguk. A „Fabregas megy vagy marad?”, „Barcelona vagy London?”-sztori árnyékában ugyanis a BL-címvédő az Arsenal szélsővédőjére, Gael Clichyre hajt.

A Daily Mail úgy értesült, a Barcelona vezetősége bőkezű ajánlattal igyekszik majd meghódítani az angol klubot (valamint a Barca Fabregas-ügyben tanúsított viselkedését keményen kritizáló Arséne Wengert). A gránátvörös-kékek iparkodása valahol érthető, hiszen a balhátvéd posztja az egyik gyenge pontjuk Abidal folyamatos sérülései és Maxwell sótlan játéka miatt.

A 24 esztendős Clichy az Arsenal akadémiájának „termése”, s idejekorán, a 2003-04-es évben bemutatkozott a felnőttek között, azóta pedig több mint 150 bajnoki találkozón jutott szóhoz. Idén Clichy kevésbé volt meggyőző, s elképzelhető, hogy Wenger könnyedén lemond a 2012-ig szerződéssel rendelkező labdarúgóról.

A londoni klub ugyanakkor idén nem kényszerül játékos-eladásra, a vezetők majd 50 millió fontot ígértek menedzserüknek a keret megerősítésére.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik