Foci

Ribéry: döntés tíz napon belül

Remélhetőleg rövidesen eldönti a francia középpályás, hogy a következő szezonban hol játszik.

Hosszú hónapok óta mindennapos téma a német sportsajtóban Franck Ribéry. A francia válogatott játékos heti rendszerességgel nyilatkozik, ám továbbra sem dőlt el, hogy marad-e Münchenben, vagy eligazol Spanyolországba.

Maga az érintett hetek óta ígérgeti, hogy rövidesen dönt, és a Sport1.de-nek adott interjúban ismét kifejtette, hogy egy héten belül, de maximum tíz nap múlva pont kerül az ügy végére.

Ribéry a beszélgetés során elmondta, hogy tavaly ősszel profi karrierjének legnehezebb hónapjait élte meg. „A sérülések, a problémák a trénerrel megnehezítették a dolgomat, és már nem élveztem a játékot. Szerencsére azóta a helyzet rendeződött, és most már szeretném, ha minél sikeresebb szezont zárnánk” – így a francia, aki szerint mind a három fronton (bajnokság, kupa, BL) csúcsra érhet a Bayern.

Eligazolásával kapcsolatban elmondta Ribéry, hogy egyelőre egyetlen konkrét ajánlatot nem kapott, de a Real Madrid, a Barcelona és a Chelsea is vinné: „Hogy maradok-e? Még én sem tudom a választ, de néhány nap múlva el fog dőlni. Jelenleg úgy érzem 50 százalék az esélye annak, hogy Münchenben folytatom.”

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik