Foci

A tökösebb csapat nyeri a magyar bajnokságot

Farkas Balázs szerint Éger László debreceni rossz teljesítménye nem fog megismétlődni a Vidi ellen.

A nem éppen visszafogottságáról híres székesfehérvári „cséká” a pálya rossz minősége mellett azt emelte ki a hétvégi Paks elleni mérkőzés kapcsán, hogy szerinte Éger László, a PFC védője nem azon a színvonalon fog játszani, mint ahogy Debrecenben. A korábban a Lokiban is megforduló bekk mind a három DVSC gólban vastagon benne volt a 3-1-s hazai győzelemmel záruló meccsen.

„Egy valamiben biztosak lehetünk: Éger Laci nem azon a színvonalon fog játszani, mint ahogy azt tette Debrecenben. Mindenki tudja, hogy milyen okok vannak emögött. De mindenen túl kell lépni, hiszen hetek óta zajlik a versenyfutás a Vidi és a Debrecen között, s ez a bajnokság végéig ki is tart. Aki ebben erősebb és tökösebb lesz, az örül majd nagyon a végén. Mi megpróbálunk ennek megfelelni, ezért természetesen Paksra is úgy utazunk majd el, hogy mindenképpen győzünk, és a három pont birtokában térünk haza„ – idézi Farkas Balázs nyilatkozatát a Fejér Megyei Hírlap online kiadása.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik