Foci

EURO-2012: kéthónapos határidő az ukránoknak

Michel Platini kéthónapos határidőt adott az ukránoknak arra, hogy a 2012-es Európa-bajnokság előkészületeiben utolérjék magukat.

“Ukrajnának két hónapja van, hogy megmutassa, mit tud. Nem húzhatjuk tovább az időt” – nyilatkozta az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnöke azt követően, hogy kétnapos látogatása végén találkozott Viktor Janukovics ukrán elnökkel.

Platini múlt héten azt nyilatkozta, igen aggasztónak tartja, hogy a lvivi stadion építési munkálatai nem haladnak. Szintén elégedetlenségének adott hangot a tekintetben, hogy a döntő tervezett helyszínének, azaz a kijevi létesítménynek a felújítása során is csúszás tapasztalható.

Az UEFA 2008 szeptemberében mindkét országot figyelmeztette, az előkészületek lassúsága miatt, s ugyan tavaly decemberben a szövetség Ukrajnában Kijev mellett Harkivot, Lvivet és Donyecket is hivatalos helyszínnek nyilvánította, Platini azóta többször is aggodalmának adott hangot az ukrajnai helyzettel kapcsolatban.

A sportvezető szerint Lengyelországban minden rendben halad, s úgy véli, Kijevben a szokottnál zordabb tél hátráltatta a munkálatokat, de nem lesz gond a fővárosban. Hozzátette, ha a kijevi stadion mégsem készül el, akkor Ukrajna egyáltalán nem lesz házigazdája az Eb-nek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik