Foci

Messi a hatodik négygólos

Messi elképesztő kedd esti teljesítménye bevonul majd a futballtörténelembe, ám nem az argentin zseni volt az első, aki BL-meccsen négyet vágott.

Az UEFA Bajnokok Ligája 1992 óta íródó története során több futballista is „felnégyelte” az ellenfelet, a négygólosok listáját az akkor még masszív középcsapatnak számító IFK Göteborgnak négyet – köztük egy pazar ollózásos gólt, igaz, egy büntetőt is – vágó Marco van Basten nyitotta.

A kiváló holland mellett egy másik Milan-aranylabdás, az ukrán Andrij Sevcsenko is négy góllal zárt a Fenerbahce elleni 4-0-ra záródó 2005-ös találkozón. Az olasz klubok képviseletében a 2000-ben még a Laziót erősítő Simone Inzaghi is megvillant, ő a Marseille ellen 71 perc alatt jutott el négyig.

Dado Prso három évvel később helyrebillentette a megtépázott francia öntudatot, a Deportivo elleni 8-3-as hengerből szintén négy góllal vette ki a részét. A fenti klasszisoktól eltérően a horvát góljai között betaláltak a csapattársak is. Prso után egy évvel Ruud van Nistelrooy a Sparta Praha elleni hazai 4-1-es találkozón ért el négy gólt.

Messi és Inzaghi kivételével mindenki novemberben tárazta be a lőszert, az argentin arra külön büszke lehet, hogy ő az első, aki magasan jegyzet csapat ellen ért el mesternégyest. A milanosokhoz hasonlóan aranylabdás Messi az idény során összesen 39 találatnál tart, ezzel máris egy góllal túlszárnyalta tavalyi produkcióját. Az argentin a mostani BL-sorozatban nyolc gólt szerzett, így a BL mesterlövészeinek listáján átvette a vezetést a portugál Cristiano Ronaldótól, a Barca házi BL-örökrangsorában pedig utolérte a 25 gólos Rivaldót.

BL-négygólosok:
Marco van Basten (holland, Milan) 1992-ben a Göteborgnak (4-0)
Simone Inzaghi (olasz, Lazio) 2000-ben a Marseille-nek (5-1)
Dado Prso (horvát, Monaco) 2003-ban a Deportivónak (8-3)
Ruud van Nistelrooy (holland, Manchester United) 2004-ben Sparta Prahának (4-1)
Andrij Sevcsenko (ukrán, Milan) 2005-ben a Fenerbahcének (0-4)
Lionel Messi (argentin, Barcelona) 2010-ben az Arsenalnak (4-1)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik