Foci

Gera: gólokat kell lőnünk

A magyar játékos szerint a Fulhamnek támadnia kell, s szükséges gólokat szereznie a Wolfsburg elleni visszavágón, amennyiben ott akar lenni az Európa Liga elődöntőjében.

A sorozat negyeddöntőjének első, londoni mérkőzésén a Fulham hazai pályán 2-1-re győzte le a német bajnokot úgy, hogy a Wolfsburg csak a hajrában szépített. “Örülök, hogy győztünk, de persze a 2-0 lényegesen jobb eredmény lett volna, de ez van, 2-1-ről folytatódik a párharc” – nyilatkozta az európai szövetség (UEFA) honlapján Gera Zoltán, akinek a szavaiból kiderül, nagy hibának tartaná, ha csapata a csütörtöki visszavágón a minimális előny megtartatására törekedne.

“Támadnunk kell, gólokat kell szereznünk ahhoz, hogy továbbjussunk” – tette hozzá Gera, aki – az UEFA weboldala szerint – nagyszerű kettőst alkot Bobby Zamorával. S valóban: a két játékos egyaránt öt gólt szerzett eddig az Európa Ligában, ráadásul három olyan mérkőzés is akadt a sorozatban – a Basel, a Sahtar Doneck és a Juventus elleni -, amelyen egyszerre iratkoztak fel az eredményjelzőre. Gera szeret Zamorával, pontosabban kicsit mögötte játszani.

“Jól megértem maga vele. Erős, kiválóan tartja meg a labdát és kapura is veszélyes.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik