Foci

Mészöly Kálmán felháborítónak tartja a Petryt ért vádakat

Újabb reakció az bundaváddal illetett egykori válogatott kapus ügyében.

Török lapértesülések szerint a hálóőr 25 ezer dollárért eladta az 1995. szeptember 6-án Isztambulban 2-0-ra elveszített Törökország-Magyarország Európa-bajnoki selejtezőt.

“Visszautasítom és felháborítónak tartom a vádakat. Ha valaki ezt két napja közli velem, akkor azt hittem volna, hogy csak április elsejei tréfáról van szó. Petry Zsolt egy fantasztikus, velejéig tisztességes ember – mondta a 68 éves szakember pénteken az MTI érdeklődésére. – Az a válogatott egy rendkívül jó szellemiségű társaság volt, és Zsolt még ebből a társaságból is kiemelkedett, az egyik legjobb játékosom volt. Ha nem ő véd például a Wembley Stadionban az angolok ellen, akkor 6-0-ra kapunk ki 1-0 helyett”.

Mészöly elképzelhetetlennek tartja azt is, hogy bármiféle bunda lett volna azon a mérkőzésen. A törökök mindenképpen jobbak voltak a magyaroknál, ugyanis ők az Eb-részvételért léptek pályára, amelyre a mieinknek akkor már nem volt esélye.

“Még nem beszéltem Zsolttal az ügy kipattanása óta, de hitelrontásért 500 ezer dollárra beperelném ezt a klubvezetőt, aki ilyet állított róla” – jelentette ki Mészöly, aki tudott róla, hogy Petry vitás helyzetbe keveredett a Genclerbirligi elnökével.

“Tökön szúrnám magam” – fejezte ki magát keresetlenül arra a kérdésre válaszolva, hogy mit szólna, ha mégis igaznak bizonyulnának a vádak Petryről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik