Foci

Visszavágott a Bayern a BL-döntőért

xstrausz-gabor
xstrausz-gabor

2010. 03. 30. 22:51

A 92. percben lőtt góllal 2-1-re nyert a remekül hajrázó Bayern München a vendég Manchester United ellen, míg az Olympique Lyon hazai pályán 3-1-re verte a Girondins Bordeaux-t .

A Bayern játékosai a Manchester United elleni Bajnokok Ligája negyeddöntő első meccsét megelőzően elsősorban Wayne Rooneytól tartottak, és abban bíztak, hogy ha hazai pályán megússzák kapott gól nélkül, akkor a sérüléséből felépülő Robbennel meglephetik az angolokat az Old Traffordon.

Louis van Gaalék tervéből nem lett semmi: a támadót már a második percben teljesen üresen hagyták a védők a tizenhatoson belül, és a kirobbanó formában futballozó megszerezte a vezetést.

Az angolok innentől kezdve elsősorban romboltak, igaz amikor átmerészkedtek a müncheniek térfelére, sokkal veszélyesebbek támadtak, mint a házigazda. A Bayern szemmel láthatóan nagyon akart, de néhány távoli lövést, és rögzített helyzetet leszámítva, semmiféle veszélyt nem jelentett a vendégek kapujára.

A második félidőben az angolok őrizték az előnyüket, a bajorok továbbra is csak erőlködtek, míg egy buta Neville-szabálytalanság meghozta az egyenlítést. A veterán védő kezezett a tizenhatos előterében, Ribéry szabadrúgása pedig megpattant a sorfalon, és a tehetetlen van der Sar mellett a hálóba vágódott.

Az egyenlítés megzavarta a vendégeket, és Olic a ráadás pillanataiban beállította a 2-1-es végeredményt. A németek sikerükkel visszavágtak az 1999-es fináléban elszenvedett vereségért.

A másik keddi negyeddöntőben a Lyon és a Bordeaux csapott össze. Az első félidőben mindkét oldalon rengeteget volt a hiba, amit a hazaiak használták ki hatékonyabban, és a 2-1-es előnnyel vonulhattak az öltözőbe.

A fordulást követően a bajnoki címvédő vendégek egyre jobban beszorították a Lyont, ám a hazaiak egy ajándéktizenegyesből tovább növelték az előnyüket, és 3-1-es győzelmüknek köszönhetően kedvező helyzetből várhatják a visszavágót.

BL, negyeddöntő, első mérkőzések:

Bayern München (német)-Manchester United (angol) 2-1 (0-1)

Gól: Ribéry (77.), Olic (92.), illetve Rooney (2.)

Olympique Lyon (francia)-Girondins Bordeaux (francia) 3-1 (2-1)

Gól: Lopez (10., 77. – utóbbit 11-esből), Bastos (32.), illetve Chamakh (14.)

A visszavágókat jövő szerdán rendezik.

A szerdai program:

Arsenal (angol)-FC Barcelona (spanyol) 20:45 ó

Internazionale (olasz)-CSZKA Moszkva (orosz) 20:45 ó

vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.