Foci

Vadócz ziccert rontott, kikaptak Messiéktől

A címvédő FC Barcelona kétgólos győzelmet aratott az Osasuna ellen.

A címvédő FC Barcelona kétgólos győzelmet aratott a Vadócz Krisztiánnal felálló, vendég Osasuna felett a spanyol labdarúgó-bajnokság 28. fordulójának szerdai játéknapján, s így átvette a vezetést a csütörtökön pályára lépő Real Madridtól.

A magyar légiós végigjátszotta a mérkőzést, sőt csapata legnagyobb helyzetét ő hagyta ki rögtön a meccs 4. percében: egy balról érkező átadás után Vadócz egyedül találta magát a katalánok tizenhatosán belül, ám a hosszú sarok felé tartó bombáját Valdés kapus hatalmas bravúrral védte.

Az első félidőben jól helytálltak és több helyzetet is kialakítottak a pamplonaiak, a Barcelona inkább a második félidőben játszotta azt, amit igazán tud. Messiék a találkozó végére egyre nagyobb fölénybe kerültek, amelynek végül a 73. percben lett meg az eredménye, ekkor Maxwell futott el a bal oldalon, és a középen helyezkedő Ibrahimovicot kihagyhatatlan helyzetbe hozta (1-0).

A 89. percben Iniesta passzából még a csereként beálló Bojan Krkic is betalált (2-0), így jelenleg a Barcelonánál van a lélektani előny a Real Madriddal a bajnoki címért folytatott versenyfutásban.

Eredmények:

Primera División, 28. forduló:

Barcelona-Osasuna 2-0 (0-0)
g: Ibrahimovic (73.), Krkic (89.)

Almería-Zaragoza 1-0 (0-0)
g: Uche (61.)

Racing Santander-Real Mallorca 0-0

Tenerife-Villarreal 2-2 (0-1)
g: Nino (60.), Culebras (76.), illetve Nilmar (45.), Rossi (88.)

Valladolid-Espanyol 0-0

Valencia-Málaga 1-0 (1-0)
g: Villa (13.)

Csütörtökön játsszák:

Getafe-Real Madrid 20 ó

Atlético Madrid-Athletic Bilbao 22 ó

Kedden játszották:

Sevilla-Xerez 1-1 (0-0)
g: Kanoute (62., 11-esből), illetve Gioda (90.)

Sporting Gijón-Deportivo La Coruna 2-1 (1-0)
g: Bilic (30.), Castro (90.- 11-esből), illetve Adrian (65.)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik