Foci

Henry nem akar játszani az Arsenal ellen

Theirry Henry nyolc évet játszott a londoniaknál, és remélte, hogy elkerüli egymást a két csapat.

“Nem azt mondom, hogy nem fogok próbálni küzdeni a pályán, hiszen errő szól a játék. De az Arsenal ellen nem akarok játszani”, nyilatkozta Thierry Henry azután, hogy jelenlegi csapata, a Barcelona ellenfele az Arsenal lesz a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében.

“Furcsa lesz pályára lépni egy másik csapat mezében, még ha nem is a Highbury, hanem az Emirates lesz a helyszín.”

Az újságíróknak arra a kérdésére, hogy fog-e ünnepelni Henry, ha gólt szerez korábbi csapata ellen, a 32 éves támadó ezt mondta: “Ezt felejtsék el. Nem. Nem akarok az Arsenal ellen játszani, ennyire egyszerű.”

“Azt a szeretetet, amivel az Arsenal-szurkolók elárasztottak, sehol máshol nem fogom megkapni, mert nem hiszem, hogy játszok még valaha is olyan sokáig egy csapatban. Már túl idős vagyok ehhez”, tette hozzá a Barcelona francia válogatott csatára, aki 2006-ban az Arsenallal éppen a Barcelona ellen veszített BL-döntőt, majd három évvel később már a katalán csapat színeiben vett részt a Manchester United elleni Bajnokok Ligája-győzelemben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik