Sport

„A két kis vállamon akartam magasra emelni a hazámat” – olyat tett az észak-koreai súlyemelő, amire még senki sem volt képes

Három világrekordot döntött Ri Szonggum az Ázsiai Játékokon.
Katsura Tanioka/Getty Images
Három világrekordot döntött Ri Szonggum az Ázsiai Játékokon.
Három világrekordot döntött Ri Szonggum az Ázsiai Játékokon.
Katsura Tanioka/Getty Images
Három világrekordot döntött Ri Szonggum az Ázsiai Játékokon.

Világrekordokat döntve végzett az élen kategóriájában az észak-koreaiak súlyemelője, Ri Szonggum a Japánban zajló Ázsiai Játékokon, írja az MTI.

A 28 éves, 140 centiméter magas sportolónő a szerdai, nagojai fellépésén

  • szakításban (94 kg) és lökésben (124 kg) is egy-egy,
  • összetettben (215 kg) pedig négy kilóval múlta felül a 49 kilogrammos súlycsoport korábbi legjobb eredményét.

Ri korábban a 2018-as és a 2023-as kontinentális versenyen is győzött, márpedig eddig még egyetlen női súlyemelő sem nyert három aranyat az Ázsiai Játékokon.

Ri fölényére jellemző, hogy a második helyezettet, a tokiói olimpián ezüstérmes indiai Mirabai Chanut 17 kilóval előzte meg összetettben.

„Azért szereztem meg ezt az aranyérmet, mert a hazám iránti érzések vezéreltek; az emberek hatalmas elvárásokat támasztottak velem szemben.

A két kis vállamon akartam magasra emelni a hazámat

– nyilatkozta az újságíróknak Ri, aki a France24 cikke szerint elérzékenyült, amikor megszólalt az észak-koreai himnusz.

Kapcsolódó
Rossz koreai himnuszt játszották le az Ázsiai Játékokon
Dél-Koreát már a nyitóünnepségen is kiakasztották, majd jött a himnuszos malőr is.
Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik