Sport

Pár hete így halt meg egy bringás: ezúttal két autós tévedt egy német kerékpárverseny pályájára

Nem akármilyen videók keringenek az interneten a csütörtökön megkezdődött Sauerlandrundfahrt elnevezésű németországi kerékpárversennyel kapcsolatban.

A Deutschland Tour melletti legnagyobb, többnapos németországi viadal egy egyéni időfutammal indult és a felvételek tanúsága szerint egy percen belül két autó is behajtott az elvileg zárt pályára, miközben a Lidl-Trek bringása, Louis Leidert az időfutamán versenyzett.

Finlay Tarling tragikus halála után nem sokkal ez súlyos kérdéseket vet fel: az NSN Development csapat 19 éves versenyzője a portugál körverseny nyolcadik szakaszán éppen egy autóval ütközve vesztette életét. Akkor a furgon sofőrje egy mellékútról hajtott a versenypályára, ugyanis annál a bekötő útnál a szervezők nem tudtak rendőrt állomásoztatni.

A németországi viadal csütörtöki versenynapjának televíziós felvételen látható, hogy Leidertnek először ki kellett térnie, hogy elkerüljön egy feléje egyenesen haladó autóst, aki meg is ijed, és a járdára hajtva kerülte el az ütközést.

Nem sokkal később, amikor Leidert már majdnem a célba ért, erősen fékeznie kell, mert utolért (!) egy másik autó, amely éppen előtte kanyarodott balra.

Itt állíthatod be, hogy a Google kereső elöl hozza a 24.hu-s találatokat

Ajánlott videó

Olvasói sztorik