Sport

Depresszióval és sérülésekkel küzdött, zokogva zárta a szezont a spanyol teniszező

China Open Official 2025 / VCG via Getty Images
China Open Official 2025 / VCG via Getty Images
Három és fél éve még a női tenisz-világranglista második helyén állt a spanyol Paula Badosa, aki azóta mentális betegségekkel és depresszióval küzdve vissza-visszatért, ám most sérülései miatt kénytelen volt befejezni az idényét.

Az elmúlt időszak nagyon nehéz volt Paula Badosa számára. A teniszező, aki 2022-ben még a világranglista második helyén állt, komoly kihívásokkal nézett szembe. 2024-ben elárulta, hogy depresszióval és mentális problémákkal küzdött, sőt orvosai azt is közölték vele: elképzelhető, hogy folyamatos sérülése miatt idejekorán be kell fejeznie aktív pályafutását.

Ennek ellenére a teniszező többször is visszatért, tavaly negyeddöntőt játszott a US Openen, idén év elején elődöntős volt Melbourne-ben. A nyári, wimbledoni tornán az első fordulóban kikapott, majd három hónapot kihagyott, és Madridban tért vissza, ahol második mérkőzésén 4:2-es hátránynál, bal combjának sérülése miatt, fel kellett adnia a Karolina Muchova elleni meccset.

Badosa könnyekben tört ki, láthatóan fizikailag és mentálisan is megviselte az eset. Mint kiderült, ez a szezon végét is jelentette a számára, ahogy erről a közösségi oldalán beszámolt.

„Vannak pillanatok, amikor megkérdezem magamtól, hogyan tudok továbbmenni a legnehezebb, legfájdalmasabb időszakokon. És az igazság az, hogy épp ezekben a pillanatokban fedezem fel a bennem rejlő legmélyebb erőt. Minden kudarc fáj, de emlékeztet arra is, mennyire akarok harcolni, mennyire szeretnék erősebben visszatérni” – írta.

„Nem lennék képes minderre azok nélkül, akik továbbra is hisznek bennem. A támogatásotok visz előre, amikor nehézségekbe ütközöm, és a hitetek ad bátorságot, amikor kétségek merülnek fel bennem. Nincs annál felemelőbb érzés, mint kilépni a teniszpályára és látni, hogy ott álltok mögöttem. Ez az energia, ez a szeretet valami olyan, amit soha nem tudok eléggé megköszönni.

Bármennyi akadály is álljon az utamba, megígérem: harcolni és küzdeni fogok, és mindig megtalálni az utat visszafelé. Találkozunk 2026-ban!

Kapcsolódó
„Mindenki fáradt” – akár kötelező tenisztornákat is kihagyhat a hatszoros Grand Slam-győztes
Iga Swiatek az egészsége érdekében lehet, kevesebbet játszana.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik