Sport

„Ellenük játszani olyan, mintha fogorvoshoz mennél” – közutálatnak örvend egy spanyol focicsapat

MANAURE QUINTERO / AFP
MANAURE QUINTERO / AFP
A Getafét nem lehet figyelmen kívül hagyni a spanyol bajnokságban. A Madrid elővárosában működő csapat igen kellemetlen ellenféllé nőtte ki magát, a neve ma már egyet jelent a piszkos módszerekkel és stílussal, amely csak kevesek számára szerethető. Mégis hatékony.

„Ez nem futball, ez valami teljesen más, és felforr tőle a vérem.”

A normális emberek nem akarnak ilyen játékot nézni.

„A Getafe szinte semmit nem adott hozzá a meccshez, és a játékosai túl sokat szabálytalankodtak.”

A fent idézett három mondatban közös, hogy mindegyik egy Barcelona-játékostól vagy -edzőtől származik (sorrendben Quique Setientől, Xavitól, az utolsó pedig a hétvégi bajnoki után Ferran Torrestól), és mindannyian egy Getafe elleni találkozó után fakadtak ki az ellenfél stílusa miatt.

A Madrid elővárosában működő klub alig húsz évvel a megalapítása után, 2004-ben jutott fel a spanyol élvonalba, ahol 12 évet húzott le egyhuzamban, és amikor 2016-ban a 19. helyen végezve kiesett, a LaLiga csapatai egy emberként sóhajtottak fel:

végre megszabadultunk tőlük!

A Getafe ugyanis nem egyszerűen kellemetlen ellenféllé nőtte ki magát, hanem a csapat neve ma már egyet jelent a piszkos módszerekkel, az időnként a durvaság határát súroló vagy azt át is lépő szabálytalanságokkal, a látványos időhúzásokkal, a masszív bekkeléssel – csupa olyan dologgal, amikkel még a semleges drukkereket is nehéz maga mellé állítania egy klubnak.

A teljes cikket előfizetőink olvashatják el.
Már csatlakoztál hozzánk? Akkor a folytatáshoz!

Már előfizető vagyok,

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik