Sport

Novak Djokovicot már csak egy kihívás motiválja, de az nagyon

Andy Cheung/Getty Images
Andy Cheung/Getty Images

A tavalyi párizsi olimpián aranyérmes Novak Djokovic a 2028-as, Los Angeles-i nyári játékokon már 41 esztendős lesz, mégis a címvédés az elsődleges motivációja a 24-szeres Grand Slam-tornagyőztes szerb teniszezőnek.

Az egyetlen, ami ebben a pillanatban szakmailag érdekel, az olimpiai bajnoki címem megvédése Los Angelesben

– jelentette ki Djokovic. „És természetesen játszani a szerb válogatottban, illetve a következő Grand Slam-tornákon. Mondjuk, utóbbiak nem motiválnak annyira, mint az olimpia.”

A világranglistán ötödik helyen álló játékos tavaly az olimpiai döntőben a spanyol Carlos Alcarazt győzte le (7:6, 7:6), így teljessé tette pályafutása eredménysorát, mivel már csak az ötkarikás aranyérem hiányzott a gyűjteményéből. Korábban mind a négy Grand Slam-cím mellett megnyerte a Davis-kupát, az ATP-döntőt és az összes 1000-es versenyt, míg az olimpián 2008-ban Pekingben bronzérmes volt, írja az MTI.

Az egyetlen teniszező, aki egyéniben megvédte olimpiai címét, az a brit Andy Murray, aki korábban edzője volt Djokovicnak.

Kapcsolódó
„Remélem, rákos leszel” – halálos fenyegetéseket kapott a teniszező
Katie Boulter egészen döbbenetes üzeneteket kapott, amikor onnantól indultak be, hogy elveszített egy rövidítést a Roland Garroson.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik