Sport

Reistad: Úgy éreztem, hogy ez az az év, amikor meg kell vernünk a Győrt

Purger Tamás / MTI
Henny Reistad hét gólt szerzett az ETO ellen
Purger Tamás / MTI
Henny Reistad hét gólt szerzett az ETO ellen
Sorozatban negyedszer jutott be a női kézilabda Bajnokok Ligája négyes döntőjébe a Team Esbjerg csapata, ám két negyedik és a tavalyi harmadik hely után ezúttal sem érte el a finálét. Henny Reistad sírva és csalódottan nyilatkozott, míg Tomas Axnér edzője azt mondta a Győri Audi ETO KC elleni vereség után, hogy leginkább ürességet érez.

„Ami bennünk volt, azt megpróbáltuk kiadni magunkból, és meg is volt az esélyünk. De nem számítottam rá, hogy most ezt fogom átélni. Így alakult, pedig hittünk benne” – nyilatkozta pityeregve Henny Reistad az ETO elleni 29-28-as vereség után.

A dán TV2 Sport azon kérdésére, hogy miért érintette meg jobban a vereség, mint tavaly, azt felelte, egyszerűen úgy vélték, idén végre sikerülnie kell a fináléba jutásnak.

Úgy éreztük, hogy idén sikerülni fog. Nem tavalyhoz akarom hasonlítani, mert akkor is hittünk benne, de úgy éreztem, hogy ez az az év, amikor meg kell vernünk a Győrt. És minél többször történik ez meg, annál jobban megérinti az embert, mert nagyon bosszantó, hogy nem sikerül.

Az EHF TV-nek hozzátette, hogy az utolsó percekben történnek hibák, de megérti, hogy játékvezetőként nehéz döntéseket hozni.

„Úgy érzem, nem kaptuk meg azokat az ítéleteket, amelyeket megkaphattunk volna. De nem hibáztatom őket, az utolsó tíz percben kellett volna pontosabbnak lennünk, amikor lehetőségünk volt elkapni őket. Nem használtuk ki, és ez sokba került.”

Tomas Axnér, az Esbjerg svéd edzője az M4 Sport kamerája előtt így fogalmazott:

Leginkább ürességet érzek. Voltak pillanatok, amikor jól játszottunk, hősiesen küzdöttünk, kis részletek döntöttek. Pedig minden lehetőséget megragadtunk, mindent megpróbáltunk.

Kapcsolódó
„Kulcsfontosságú volt, hogy végig vezettünk” – az ETO kézilabdaedzője szerint ugyanaz történt a BL-elődöntőben, mint tavaly
Per Johansson szerint az Esbjerg olyan kemény ellenfél volt, hogy az egész kispadot használnia kellett.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik