Bár nincsenek határidők, az orvosok legalább hat hónap kemény munkára becsülik, hogy ismét teljesen egészséges legyen.
„Megvárjuk, és meglátjuk, milyen előrelépést tudok elérni. A célom a százszázalékos felépülés” – nyilatkozta, és elárulta, hogy már mozgatni tudja a karjait, és egy kicsit a bal keze ujjait is.
Ez egy hosszú, lassú folyamat, és nagyon türelmesnek kell lenni. Bármi pozitív dolog segít. Arra kérlek benneteket, hogy továbbra is imádkozzatok értem, mert minden, ami apróságnak is tűnik, az összeadódik
– mondta.
A balesetre tökéletesen emlékszik, ő jó helyen, a szabályos sávban volt, de amikor beugrott a medencébe, egy srác éppen ott úszott át, ahol nem lett volna szabad, így gyakorlatilag az ő derekára esett rá.
„Attól a pillanattól kezdve a vízben ragadtam, képtelen voltam megmozdulni, és semmit sem éreztem a nyakam alatt. Egy pillanatra sem vesztettem el az eszméletemet. Kihúztak a vízből, majd kórházba vittek. Először nagyon fájdalmas és nehéz volt, de sosem veszítettem el a hitemet” – tette hozzá.
„Nem tudnám ezt egyedül végigcsinálni. Sokan meglátogatnak, rengeteg támogató üzenetet kapok, ami sokat segít” – zárta gondolatait.