Sport

Sörrel ünnepelt a Real Madrid egykori sztárja a tragikus versenyen

Eden Hazard nem hagyott fel teljesen a sportolással, mióta két éve visszavonult a labdarúgástól, csak éppen néha sportágat vált. Így tette ezt a hétvégén is a Chelsea és a Real Madrid egykori belga válogatott klasszisa, aki elindult a Mallorca 312 elnevezésű, 225 kilométer hosszú amatőr kerékpárversenyen.

Az lehet, hogy pályafutása végén gyakran kritizálták fizikai állapota miatt, de Hazard most megmutatta, hogy az alaperőnléte még megvan: a 225 kilométert legyűrve egy enyhe grimasz kíséretében ért célba.

Az első néhány kilométer nagyon jól ment. De az utolsó 25…, hát, lehetetlen volt, hogy ennél többet kihozzak magamból

mondta, majd felhajtott egy doboz sört.

„Még edzenem kell egy kicsit, és le kell fogynom, az lesz igazán tökéletes” – tette hozzá.

A versenyen történt egy tragédia is: egy negyvenéves brit kerékpáros életét vesztette, miután leesett a kerékpárjáról. Ugyan gyors orvosi ellátásban részesült, és elindultak vele a főváros, Palma de Mallorca egyik kórházába, ám mielőtt megérkezett volna a klinikára, életét veszítette.

Hogy Philip Williams halálát maga az esés okozta vagy valamilyen egészségügyi probléma, még vizsgálják.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik