A világranglistán 250. játékos – aki két győzelemmel jutott fel a főtáblára – kedden a tartalékok közül előlépő, hazai közönség előtt szereplő Daniel Rinconnal csapott össze, aki a 223. helyen áll.
Első találkozójukon a 25 éves magyar rövidítés után tudta hozni a csaknem egyórás nyitószettet, majd a másodikban a balkezes ellenfél egyszer brékelt, így a döntés az utolsó felvonásra maradt.
A kihagyott lehetőség igencsak megviselte a spanyolt, mert miután a budapesti teniszező hozta a szerváját – egy ízben egy átemelésre visszarohanva ütött fordulásból nyerő tenyerest, adogatóként sokat rontott, így végül Piros ünnepelhetett. A csata 2 óra 31 percig tartott.
A 16 között az első kiemelt horvát Borna Coric (91.) következik, aki az ATP-rangsor 12. helyén is megfordult, vívott negyeddöntőt a US Openen, és nyert Davis-kupát, valamint három ATP-tornát is.