Sport

Átrobogott ellenfelén a Fradi, csodát tett a sereghajtó kapusa a kézi NB I-ben

Koszticsák Szilárd / MTI
Koszticsák Szilárd / MTI

A címvédő és Magyar Kupa-győztes Ferencváros tíz góllal győzött a vendég Dunaújváros ellen a női kézilabda NB I pénteki játéknapján. A Fradinál Hársfalvi Júlia, Emily Bölk és Bordás Réka is hat-hat góllal zárt.

A Magyar Kupa bronzmeccsén vesztes Mosonmagyaróvár ezúttal vendégként visszavágott és legyőzte a Budaörsöt, amelyben már nem volt ott a hét közben Metz-be igazolt, Európa-bajnoki bronzérmes Szöllősi-Schatzl Nadine.

A sereghajtó MTK végig vezetve, a vártnál simábban kerekedett a Vasas fölé, így életben tartotta bennmaradási reményeit.

A csapat sikerének kulcsszereplője a kapus Christe Dalma volt, aki 39 lövésből 20-at megfogott, azaz 51 százalékos védési hatékonysággal zárt.

Az MTK a győzelme ellenére is még az utolsó, két pont a hátránya a Budaörs és a Békéscsaba mögött, a fővárosiak mindössze harmadszor győztek a bajnoki szezonban.

Az Alba Fehérvár hazai pályán 33-29-re legyőzte a Békéscsabát, Szabó Kittinek nagy meccse volt, 12 próbálkozásból 11 gólt szerzett. A fehérváriak így három pontra növelték előnyüket a szintén a bennmaradásért küzdő riválissal szemben a tabellán.

Női kézilabda NB I

Moyra-Budaörs – Motherson Mosonmagyaróvári KC 25-29 (13-12)

FTC-Rail Cargo Hungaria – Dunaújvárosi Kohász KA 41-31 (18-15)

MTK Budapest-Vasas SC 36-30 (21-17)

Alba Fehérvár KC – Tappe-Békéscsabai Előre NKSE 33-29 (22-18)

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik