Sport

„Az egyetlen dolog, amit megállapítottak, hogy a vérnyomásom egy kicsit magas” – visszatért Dániába a Veszprém meccsén összeeső bíró

Vasvári Tamás / MTI
Vasvári Tamás / MTI

Jobban van és hazautazott Jesper Madsen dán kézilabda-játékvezető, aki csütörtökön a Veszprém és a portugál Sporting CP férfi Bajnokok Ligája-mérkőzésének első félidejében összeesett a pályán.

A dán TV2-nek nyilatkozva elmondta, hogy egészen a 29. percig jól érezte magát, akkor viszont felpillantott az eredményjelzőre. Amikor ismét egyenesen előre akart nézni, hirtelen megszédült és nem tudott talpon maradni. Madsen még soha nem tapasztalt hasonlót, de végig tudatánál volt, ezért szívesen bíráskodott volna a mérkőzés végéig.

Madsent közvetlenül az eset után a csarnokban megvizsgálta az orvosi személyzet, majd a veszprémi kórházba szállították, ahol EKG-vizsgálatot végeztek, majd megmérték a vércukorszintjét és a vérnyomását is, majd kiengedték.

„Az egyetlen dolog, amit megállapítottak, hogy a vérnyomásom egy kicsit magas volt” – mondta az eset kapcsán a bíró, aki pénteken pedig visszatért Dániába.

A játékvezető úgy fogalmazott, folyamatosan izzik a telefonja, annyi hívást és üzenetet kap játékosoktól, edzőktől, klubvezetőktől, bírókollégáktól, barátoktól és családtagoktól, a szurkolók pedig a közösségi médiában üzentek neki. A Jesper Madsen, Mads Hansen páros legközelebb jövő csütörtökön a TTH Holstebro és a Skjern bajnoki mérkőzésén tevékenykedne, de Madsennek ehhez a további orvosi vizsgálatok mellett a dán játékvezető-testület engedélyére is szüksége lesz.

Hansen azt is elmondta, a két csapat játékosai és a szakmai stábok tagjai tudták, hogy bizonyos dolgok nehezebbé válnak, ha egy játékvezető magára marad a pályán, ezért a szoros második félidőben nem volt sok reklamálás.

Kapcsolódó
Minden szempontból drámai meccset nyert, BL-negyeddöntős a Veszprém kézicsapata
Egy játékvezető kórházba került, hátrányról fordított a Sporting ellen a magyar együttes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik