„Megérdemeltük a továbbjutást. Láthatjuk ezen a tornán, milyen nehéz elérni a top 8-at, hiszen olyan nagy csapatok is elvéreztek, mint a spanyolok és a norvégok. Büszkék lehetünk magunkra” – nyilatkozta az M4 Sport kamerája előtt Chema Rodríguez szövetségi kapitány.
„Ugyanúgy kezdtünk, mint az előző meccseken: rengeteg rossz lövéssel. Ráadásul megleptek bennünket, hogy ennyire kiléptek ránk. Nagy volt rajtunk a nyomás, de a második félidőben megtaláltuk a megoldást, jobb lett a támadójátékunk.”
Ligetvári Patrik azt mondta, nem ijedt meg a rossz kezdés miatt, de tény, hogy az elmúlt meccseken nem igazán ment a meccsek elején a támadójáték.
Szerencsére a védekezés jó volt, és visszahoztuk magunkat a meccsbe. Még nem tudjuk, ki az ellenfél, akár nagy bravúrra is képesek vagyunk, csak rajtunk múlik
– tette hozzá.
„Ezen a vébén nem mi játsszuk a legszebb játékot, de eredményesek vagyunk, hiszen nyolc közé jutottunk” – jegyezte meg a jobbszélső Imre Bence. „A védekezés 60 percig szenzációs volt, szerintem a mienk az egyik legjobb a világbajnokságon. Támadásban voltak gondok, ám végül megtaláltuk a kapusuk ellenszerét, és sima lett a vége”
Szita Zoltán szerint megpróbálták a szívüket-lelküket kitenni a pályára, talán a koncentráció hiánya az, amiért gyengébben kezdenek mindig.
Ebből a meccsből kihoztuk a legtöbbet, a legfontosabb, hogy nyertünk. Küzdünk, csináljuk tovább. Innentől kezdve minden meccs egy finálé, úgy kell harcolnunk, mintha az lenne az utolsó.
„Megint nem úgy kezdtük, ahogy elterveztük, a helyzeteink megvoltak, de a kapussal szemben hibáztunk. A következő mérkőzésen ez nem fog beleférni. Nem azért jöttünk, hogy csak a nyolcig jussunk, fel kell készülnünk a következő mérkőzésre, mert nyerni szeretnénk” – nyilatkozta Fazekas Gergő.
Palasics Kristófot ápolni is kellett, mert a labda arcon találta, de a kapus úgy fogalmazott, ezért a csapatért bárki bármit feláldozna.
„Nagyon örülök, hogy sikerült ez a mérkőzés is, és küzdhetünk tovább. A srácokat mindig dicséret illeti, mérkőzésről mérkőzésre hihetetlen munkát végeznek. Frusztráció magammal szemben lehet, hogy esetleg még egy labdát megfoghatnék, még egybe beleérhetnék.
Zágrábban az elődöntőért küzdhetünk, nagyszerű lehetőség előtt állunk.