Sport

Bejelentette visszavonulását a Szeged egykori világklasszis kézise

JANEK SKARZYNSKI / AFP
JANEK SKARZYNSKI / AFP
Bejelentette visszavonulását Joan Canellas, a spanyolok legendás kézilabdázója, aki 2018 és 2021 között a Szeged játékosa volt. A 38 éves balátlövő a hétvégén játszotta pályafutása utolsó mérkőzését szülővárosa, a harmadosztályú CH Palautordera csapatával.

„Eljött a nap, hogy hivatalosan is nyugdíjba vonuljak. Egy olyan nyár után, amikor a dolgok nem úgy alakultak, ahogy szerettem volna, a legjobb módja volt annak, hogy befejezzem ezt a szakaszt, hogy visszatértem a szülőhelyemre, ahonnan származom. Részben azért, hogy hálát adjak mindazért, amit kaptam, és azért is, mert a szívem erre kért” – írta közösségi oldalán a 2013-ban világ-, 2018-ban és 2020-ban Európa-bajnok játékos.

Canellas a macedón Vardarral Bajnokok Ligája-győztes volt 2017-ben, a Szegeddel 2019-ben Magyar Kupát, 2021-ben pedig magyar bajnokságot nyert, emellett háromszoros svájci (2022, 2023, 2024), kétszeres spanyol (2006, 2010) és macedón (2017, 2018) bajnok, illetve volt aranyérmes a Bundesligában is (2015).

A Szkopje és a Szeged mellett megfordult a Barcelona, a Granollers, a Ciudad Real, az Atlético Madrid, a Hamburg, a Kiel, valamint a Schaffhausen együtteseinél.

(MTI)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik