Sport

A kézikapitány az olimpiáról: Nem szeretném, ha évekig a svédek elleni utolsó tizenöt másodpercről beszélnénk

Varga Jennifer / 24.hu
Varga Jennifer / 24.hu

Ilyés Ferenc szerint nagy büszkeség, hogy a férfi és női válogatott is ott volt a párizsi olimpián. A Magyar Kézilabda Szövetség (MKSZ) keddi sajtóeseményén a szervezet első embere felidézte: tavasszal még azt tervezgették, hogy tudnak-e olimpiai selejtezőtornák rendezésére pályázni, ez aztán sikerült, és mindkét csapat sikerrel vette a kvalifikációt.

Szerettünk volna nyomot hagyni az olimpián is, az volt a cél, hogy jó lenne mindkét csapatnak továbbjutnia a csoportból. Ez csak a női csapatunknak sikerült, de a fiúknak is mondtam, hogy emelt fővel jöjjenek haza, legyenek büszkék magukra

– mondta, az MTI cikke szerint, az MKSZ elnöke, aki szerint mindkét csapat fiatal még. Az első, párizsi helyszínnel nem voltak megelégedve, nem tartották méltónak a sportághoz, a lille-i stadion és az ottani hangulat viszont óriási volt, jegyezte meg.

Golovin Vlagyimir, az olimpiai hatodik, női válogatott szövetségi kapitánya pozitívan értékelte a hat mérkőzést. Azt mondta, büszke arra, ahogyan szerepeltek. Három éve dolgozik ezzel a csapattal, eleinte nem hitték el, hogy ennyire jók, önbizalomhiánnyal küzdöttek, az olimpián viszont már mentálisan erős volt a válogatott.

Le kell zárni ezt a szakaszt, büszkének lenni a csapatra, az eredményre. Nem szeretném, ha húsz éven keresztül a svédek elleni mérkőzés utolsó tizenöt másodpercéről beszélnénk

– utalt a Svédország ellen elveszített negyeddöntőre, melyen a rendes játékidő utolsó percében még vezetett Magyarország, de végül, hosszabbításban, kikapott. Golovin elismerte, hogy sebességben még javulnunk kell a következő világversenyekre.

Chema Rodríguez, a férfi válogatott szövetségi kapitánya.

Chema Rodríguez, a tizedik, férfi csapat szövetségi kapitánya kiemelte: fejlődtek, jobbá váltak, ám az az igazán jó, ha nyernek.

Jó munkát végeztünk, viszont, ha összességében nézzük, csupán egy meccset nyertünk meg az ötből, ez a valóság

– mondta a spanyol szakvezető, aki szerint két-három találkozón győzhettek volna még. Leszögezte: az évek alatt sokat fejlődött az együttese, amely, meglátása szerint, az olimpián játszotta a legjobb mérkőzéseit.

Arra a kérdésre, hogy Mikler Roland és Lékai Máté visszavonul-e a nemzeti színektől, azt mondta: mindig is tiszteletben fogja tartani, ha valaki több időt szeretne tölteni a családjával, ezért lemondja a válogatottságot, ugyanakkor mindig a legjobb keretet szeretné összeállítani, így aki nem jelzi távolmaradását, annak meghívót fog küldeni.

Nagy László, elnökségi tag meglátása szerint izgalmas és nagyon kiegyensúlyozott olimpia volt a párizsi, a férfi szakágban biztosan a legkiegyenlítettebb az elmúlt olimpiák közül. „Tudtuk, hogy nagyon nehéz dolog a továbbjutás a csoportból. Szerethető a csapat, de ez nem párosult győzelmekkel. Előrelépés ugyanakkor van, sokkal stabilabban játszott a férfi válogatott, mint korábbi világversenyeken, nem voltak nagy amplitúdók” – mondta Nagy, aki szerint a csapat zárkózott az elithez, a következő lépés az lesz, hogy még jobban megszorongassa őket és, alkalmanként, győztesen hagyja el a pályát.

Nagy László úgy látja, míg a férfi csapat helyezése a realitás, addig a női együttestől a hatodik hely nagyon jó.

Kapcsolódó

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik