Sport

Az új edző teljesen megreformálta a veszprémi kézilabda-taktikát

Ligetvári Patrik elmondása szerint a bajnok és kupagyőztes Veszprém HC férfi kézilabdacsapata teljesen új rendszerben védekezik az új vezetőedző, a spanyol Xavier Pascual munkába állása óta.

„Sokkal nyitottabb a védekezésünk a tavalyihoz képest, teljesen más szabályokkal, amiket most nem fogok részletezni és elmondani. Az összjátékok, a csapattársak közötti kommunikáció is teljesen más, és támadásban, az akciók lebonyolításában is nagyon sok új dolgot hozott be a mester” – mondta a balátlövő.

Ligetvári szerint teljesen új rendszerben védekeznek, ahogy az a felkészülési mérkőzéseken is látható. Az első meccsüket kedden otthon játszották a cseh Dukla Praha ellen és 40-29-re nyertek. A vendégek egy alkalommal elléptek három góllal, erre – a Barcelonával háromszoros Bajnokok Ligája-győztes – Xavier Pascual időkéréssel reagált és dühösen szólt játékosaihoz, aminek hatására csakhamar átvették a vezetést.

A mester annyi új dolgot hozott a csapatba, amennyit egy-két nap alatt nem lehet megtanulni. Ezt ő is tudja, nem is várja el tőlünk, hogy egy-két napon belül mindent tudjunk.

Azt szeretné, hogy maximális koncentrációval és odaadással menjünk minden mérkőzésre, ha ez nincs meg, akkor nyilván mérges, nem tetszik neki. Ez látható volt a csehek ellen, de utána szerintem a csapat teljes mértékig fordított ezen és teljesen más arcát mutatta” – idézte fel a válogatott játékos.

A veszprémiek a németországi Halléban zajló So-Tech Kupa első napján, szombaton a vártnál simábban, 41-32-re győztek a német élvonal legutóbbi ezüstérmese, a Füchse Berlin ellen.

„Úgy tekintettünk erre a mérkőzésre, hogy azokat a dolgokat próbáljuk megcsinálni, amiket az edzéseken gyakoroltunk. Különösebben nem készültünk a Füchse Berlinre, inkább a saját játékunkat próbáltuk játszani, ezt pedig nagyon jól sikerült” – vélekedett Ligetvári.

Hozzátette, mivel még csak nyár van, egyelőre nem foglalkoznak a BL négyes döntőjével, ahova szeretnének bejutni, ugyanakkor ez csak jövő júniusban lesz. Addig is szeretnék minden BL-meccsüket megnyerni, mivel olyan képességű csapatnak tartja a Veszprémet, amely bármelyik ellenfelét képes legyőzni.

Xavier Pascual az MTI-nek úgy nyilatkozott: soha nem könnyű megnyerni egy meccset, a Füchse Berlin ellen pláne nem. Hozzáfűzte, rendkívül pontosan játszottak, de ez még nem jelent szinte semmit, mert jelenleg csak a csapatépítésen dolgoznak, és nem tulajdonítanak jelentőséget a különbségnek.

„Szerintem nem ez a valós különbség a két csapat között” – mondta.

Pascual közölte, nem szabad következtetéseket levonni az elmúlt egy hét produkciójából, mert jelenleg csak a gyakorlás és a közös játék a céljuk, és ezekből még többre van szükségük. Meglátása szerint még több területen kell fejlődnie a Veszprémnek, így fizikálisan is, hiszen többet kell futniuk, védekezésben pedig következetesebbnek kell lenniük. Több folyamatosságra van szükség támadásban és lerohanásban, továbbá kiegyensúlyozottabbnak kell lennie a csapatnak, nem szabad gyors gólokat kapnia.

A bakonyiak a hallei torna vasárnapi döntőjében az Imre Bencét foglalkoztató német THW Kiellel találkoznak.

Kapcsolódó
Bár Palasics Veszprémben is védhetne, a Benficánál többet játszhat
A magyar válogatott kapus egy idényre kölcsönbe kerül a portugálokhoz.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik