Sport lineup

„Hülye kérdések” – történelmi vereség után sikerült kiborítani a címvédő kosárcsapat edzőjét

AAron Ontiveroz / The Denver Post / Getty Images
AAron Ontiveroz / The Denver Post / Getty Images

A NBA elmúlt 25 évének legnagyobb feltámadását produkálva jutott be a nyugati konferencia döntőjébe a Minnesota Timberwolves.

A Minny a címvédő Denver Nuggets otthonába utazott, ahol a párharc hetedik meccsét rendezték, korábban mindkét csapat három-három mérkőzést nyert meg. Bő egy félidőn át tűnt úgy, hogy a háromszoros MVP-nek választott Nikola Jokic vezette hazaiak jutnak majd tovább, ugyanis a harmadik negyed elején 20 ponttal vezettek.

Innen tudott fordítani és 98-90-re nyerni a Timberwolves, amelyben Karl-Anthony Towns és Jaden McDaniels 23-23, Anthony Edwards pedig 16 pontot dobott, míg a túloldalon Jokic 34 ponttal, 19 lepattanóval és 7 assziszttal, Jamal Murray pedig 35 ponttal zárt.

A meccset követő sajtótájékoztatón Mike Malone, a vesztes hazaiak edzője nyilatkozott, és miközben épp behallatszott a rivális ünneplése a terembe, megkérdezték tőle, mennyire fáj ez a vereség, főleg, 20 pontos előnyből.

A szezonnak vége. Ez az, ami kemény. Leszarom, hogy 20 ponttal vezettünk. A szezonnak vége. Ilyen hülye kérdéseket…

– mondta a fejét csóválva Malone, aki arról is beszélt, fájó sebet szenvedtek el, de nem halálosat, a következő szezonra erősebben térnek vissza.

Az Indiana Pacers is hetedik meccsen harcolta ki a továbbjutást, miután 130-109-re győzött a New York Knicks vendégeként – Donte DiVincenzo a hazaiak részéről 39 pontot dobott. A keleti főcsoportdöntőben az alapszakaszgyőztes Boston Celtics lesz az ellenfele, míg a Minnesota a Dallas Mavericksszel találkozik a túloldalon.

Kapcsolódó
Kubatov Stankovic hirtelen távozásáról: Nem vet jó fényt a klubra
A szerb edző döntése nem, az időzítése viszont annál jobban meglepte a Ferencváros vezetőit.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik