Sport

„Azt elárulhatom, hogy több komoly külföldi klubbal is tárgyaltam” – csak találgatni lehet, hová igazol a világbajnok pólósunk

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI

Távozik az OSC csapatától Vigvári Vince, magyar válogatott vízilabdázó.

A legutóbbi négy szezonban bajnoki döntőt játszó OSC világbajnok pólós nem tartaná bravúrnak, ha csapata idén a legjobb négy közé jutna a bajnokságban, és szerinte a harmadiktól a hatodik helyig sokkal kiélezettebb a mezőny, mint tavaly.

Azt is ki lehet mondani, hogy mi lényegesen gyengültünk, de most ez a feladat. Tavaly bajnokságot szerettünk volna nyerni, vagy döntőbe jutni, most egyelőre négybe szeretnénk kerülni, aztán majd meglátjuk

– mondta Vigvári, aki megjegyezte: élvezi, hogy válogatottbeli elfoglaltságai miatt ennyire sűrű a szezon.

A vízilabdázóról felröppentek a pletykák, miszerint a Barcelonetába szerződik, erről nem beszélt, de azt megerősítette, hogy távozik a férfi vízilabda ob I-ben szereplő OSC-től. „Nem szeretnék belemenni, de azt elárulhatom, hogy több komoly külföldi klubbal is tárgyaltam” – jegyezte meg a 20 éves játékos az M1 aktuális csatornának. Vigvárit édesapja, valamint Varga Zsolt szövetségi kapitány is hasznos tanácsokkal látta el a klubváltás kapcsán.

Az OSC szombaton a sereghajtó Szeged ellen ugrik medencébe, győzelme esetén a címvédő Ferencvárossal néz szembe az elődöntőben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik