Sport

Milák behúzta az ötödik aranyérmét, Burián Katalin olimpiai szintet, Telegdy Ádám egyéni csúcsot úszott

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A világ idei harmadik legjobb idejével nyert pénteken Milák Kristóf 100 méter pillangón a Duna Arénában rendezett úszó országos bajnokságon.

Az egy év után visszatérő világklasszis 50.99 másodperccel csapott célba, ezzel az idei országos bajnokságon az ötödik aranyérmét szerezte meg, korábban 50, 100 és 200 méter gyorson, valamint 100 és 200 méter pillangón is első volt. Egyedül 50 méter pillangón győzték le, ebben Szabó Szebasztián lett a bajnok.

Nagy estéje volt Telegdy Ádámnak is, aki 200 méter háton egyéni csúccsal nyert. A 28 éves versenyző 1:55.57 alatt teljesítette a távot, amivel jócskán megjavította a 2021-es olimpián úszott 1:56.15-ös idejét, jelenleg Kós Hubert mellett válogatott kerettagnak számít, mert Kovács Benedeket előzi a rangsorban.

Az ob első napja óta érzem, hogy fizikailag és mentálisan is nagyon jó formában vagyok, nagyjából ilyen időt képzeltem el előzetesen. Az edzőmmel, Virth Balázzsal sikerült találnunk egy olyan edzésritmust, aminek köszönhetően most vagyok a leggyorsabb egész karrierem során

– idézte az MTI Telegdyt. A háziverseny a júniusi Európa-bajnokság végéig tart, addig kell megőriznie a helyét Kovács előtt az olimpiai részvételhez.

Telegdy felesége, Kapás Boglárka is medencébe ugrott pénteken és győzelemmel fejezte be pályafutása utolsó ob-jét: 800 gyorson csapott célba elsőként. A harmincéves sportoló szerdán 200 méter pillangón olimpiai szintes idővel nyert, így az ötödik olimpiájára készülhet.

A női mezőnyben Burián Katalin dobta a legnagyobbat, ugyanis 200 méter háton olimpiai szintes időt úszott. A 29 éves versenyző 2:10.19 perccel ért célba, ezzel teljesítette az A-szintes időt (2:10.39). Burián ugyanakkor jelenleg nem tekinthető olimpiai indulónak, ugyanis ebben a számban a most első Szabó-Feltóthy Eszter és második Molnár Dóra is megelőzi őt a hazai rangsorban.

Eredmények

férfiak:

200 m hát:
1. Telegdy Ádám (Kőbánya SC) 1:55.57 perc
2. Jászó Ádám (Pécsi Sportiskola) 1:58.77
3. Kovács Benedek (BVSC-Zugló) 1:59.09

800 m gyors:
1. Sárkány Zalán (Balaton ÚK Veszprém) 7:57.41 perc
2. Rasovszky Kristóf (Balaton ÚK Veszprém) 7:58.90
3. Betlehem Dávid (Balaton ÚK Veszprém) 7:59.45

50 m mell:
1. Gál Olivér (Debreceni Sport Club) 28.21 másodperc
2. Horváth Dávid (Kőbánya SC) 28.63
3. Eszes János Márk (ÚTE) 28.69

100 m pillangó:
1. Milák Kristóf (Budapesti Honvéd SE) 50.99 másodperc
2. Márton Richárd (Budapesti Honvéd SE) 52.66
3. Kochu Anton (UNI Győri Úszó SE) 53.43

4×200 m gyorsváltó:
1. BVSC-Zugló 7:19.32 perc
2. Balaton ÚK Veszprém 7:28.34
3. FTC 7:30.45

nők:

200 m hát:
1. Szabó-Feltóthy Eszter (Vasas SC) 2:08.95 perc
2. Molnár Dóra (Budafóka XXII. SE) 2:09.82
3. Burián Katalin (Iron Swim SE) 2:10.19

800 m gyors:
1. Kapás Boglárka (ÚTE) 8:29.57 perc
2. Késely Ajna (BVSC-Zugló) 8:30.49
3. Jackl Vivien (TVSE) 8:30.74

50 m mell:
1. Fángli Henrietta (UNI Győri Úszó SE) 31.31 másodperc
2. Sebestyén Dalma (UNI Győri Úszó SE) 31.63
3. Sztankovics Anna (NYSC) 31.72

100 m pillangó:
1. Ugrai Panna (Hód Úszó SE) 58.83 másodperc
2. Komoróczy Lora Fanni (Iron Swim SE) 58.93
2. Sebestyén Dalma (UNI Győri Úszó SE) 59.42

4×200 m gyorsváltó:
1. A Jövő SC 8:18.58 perc
2. BVSC-Zugló 8:20.27
3. UNI Győr Úszó SE 8:22.83

Ajánlott videó

Olvasói sztorik