Sport

Női birkózó is lesz a párizsi olimpiai csapatban

MTI/EPA/Robert Ghement
MTI/EPA/Robert Ghement

Nagy Bernadett megnyerte elődöntős mérkőzését a női 76 kilogrammban a birkózók európai kvalifikációs versenyén, ezzel olimpiai kvótát szerzett a párizsi ötkarikás játékokra.

Az Újpest kétszeres Európa-bajnoki bronzérmes birkózója szombaton az első körben magabiztos teljesítménnyel, technikai tussal győzte le Enrica Rinaldit, majd a negyeddöntőben egy levitellel és egy intésponttal 3-0-ra győzte le a fehéroroszok U20-as Eb-győztesét, Anasztaszia Zimjankovát. Pauline Lecarpentier ellen már a kvóta volt a cél.

A térdsérülés miatt csaknem két évet kihagyó magyar versenyző így jutott a legjobb négy közé, ahol már a kvóta volt a cél. A mérkőzés elején Nagy egy remek ütemben elkapott karelvezetés után próbálta földre vinni ellenfelét, ám a francia vissza tudott fogni a karjára, majd térdelő helyzetből kimentek a zónából, így nem volt értékelhető akció. A küzdelem állásból folytatódott és az UTE kiválósága szinte azonnal páros comb ledöntést hajtott végre, ezzel megszerezte a kétpontos vezetést.

A magyar birkózó ezután is aktív volt, egy ijesztő támadása volt csak Lecarpentier-nek, de ezt ügyesen kivédekezte, így maradt a 2-0, egyúttal pedig Nagy Bernadett kijutott az olimpiára.

Az 57 kilós Bognár Erikának és a 68 kilós Szabados Noéminek egy-egy győzelem után szintén a legjobb nyolc között ért véget a verseny, míg az U20-as vb- és Eb-győztes Elekes Enikő a 62 kilós nyolcaddöntőben szenvedett vereséget. A bakui torna kiesőinek még egy lehetőségük lesz a kvótaszerzésre, mégpedig a májusi, isztambuli világkvalifikációs versenyen.

Eddig a szabadfogásúaknál a 65 kilós Muszukajev Iszmail, kötöttfogásban pedig a 87 kilogrammos Losonczi Dávid harcolta ki az indulási jogot.

Kapcsolódó
Az orrtörése után pótbehívót kapott a magyar átlövő
Még vár rá egy vizsgálat, utána dönt végleg a szövetségi kapitány.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik