Sport

Mesterlövészeket is bevetnek az olimpiai megnyitó védelmében

PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP
PATRICIA DE MELO MOREIRA / AFP

A francia szervezők óriási rendőri és katonai védelemmel készülnek a 2024-es párizsi olimpiára.

A francia belügyminisztérium szerint, a januári felmérés alapján, több mint kétezer rendőrre lenne még szükség a nyári játékokra. A potenciális támadásoktól tartva a honvédelmi minisztérium más országoktól is kért rendőröket, sőt a lengyel honvédelmi miniszter már jelezte, hogy katonákat küld a párizsi játékok biztosítására.

Az olimpiák történetében először a ceremóniát stadionon kívül, szabadtéri helyszínen, a Szajnán tartják, ahol csaknem hat kilométeres szakaszt kell majd ellenőrizni. A Guardian beszámolója szerint ennek védelmében mesterlövészeket helyeznek el számtalan ponton.

A folyóparton mintegy háromszázezer néző gyűlhet össze, szemben a kezdetben kalkulált hatszázezres-félmilliós tömeggel.

Gérald Darmanin francia belügyminiszter két és fél hete a lehetséges veszélyforrások közé sorolta a radikális iszlám híveit és a különböző szélsőséges csoportokat, továbbá megjegyezte, a kibertámadás lehetősége is növekszik.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik