Sport

Oktatott a Veszprém a szegedi BL-csatában

Kovács Tamás / MTI
Kovács Tamás / MTI

A Veszprém 37-30-ra nyert a Szeged otthonában a férfi kézilabda Bajnokok Ligájában, a negyeddöntőjébe jutásért zajló párharc első mérkőzésén.

A hazaiak keretéből Nagy Martin és Carlos Molina, a vendégek csapatából Gasper Marguc maradt ki.

Egy évvel ezelőtt, a BL-nek ugyanebben a fázisában a Veszprém a 17. percben már 10-2-re vezetett Szegeden, és ezúttal is jól kezdett, hiszen öt perc után négygólos előnyben volt.

Kárpáti Krisztián csakhamar időt kért, mert játékosai szinte minden támadást elrontottak, és ellenfelük egyetlen akcióját sem tudták kivédekezni. A folytatásban Luka Stepancicnak, Borut Mackovseknek, később Sebastian Frimmelnek köszönhetően némileg pontosabban lettek a hazai befejezések, de a védekezés egy ideig a kapuscsere ellenére sem vált hatékonnyá.

A bakonyiak a gyors akciókat erőltették, ezekkel szinte mindig sikerrel jártak, de amikor jött az első labdaeladás, illetve szegedi védés, Momir Ilic is időt kért.

Mínusz hatról felzárkózott 16-13-ra, majd 17-15-re a házigazda, amely ekkor már jobban védekezett, és a szünetben háromgólos hátrányban volt. A szegediek éppen tíz találattal voltak jobbak, mint tavaly ilyenkor, akkor ugyanis 20-7-re vezetett a Veszprém az első félidőt követően.

A második felvonásban a bajnoki címvédő vendégek egy 4-0-s sorozattal ismét elhúztak, ekkor megismétlődött az első félidőben látott forgatókönyv:

Kárpáti időkérése után egy 4-1-es szériával visszakapaszkodott csapata, mire Ilic is időt kért.

Háromnál közelebb nem tudott férkőzni a házigazda, amely megpróbálkozott a kapus nélküli játékkal, vagyis a létszámfölényes támadásokkal, de gyökeres fordulatot ezzel sem tudott elérni.

Egy mesés gólpassz Casadótól:

A szegediek közül Sebastian Frimmel hat, Imanol Garciandía öt, Borut Mackovsek és Luka Stepancic négy-négy gólt lőtt, Mikler Roland négy, Emil Kheri Imsgard kilenc védéssel zárt. A túloldalon Hugo Descat és Mikita Vajlupov hét-hét, Nedim Remili és Dragan Pechmalbec öt-öt alkalommal talált be, Rodrigo Corrales 15 védéssel zárt.

A két együttes 193. egymás elleni tétmérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett a 132. veszprémi győzelem született. A visszavágót április 4-én 18.45-től rendezik, a továbbjutóra a dán Aalborg HB vár a legjobb nyolc között.

A meccs statisztikái:

www.sofascore.com

Eredmény, a negyeddöntőbe jutásért, első mérkőzés:

OTP Bank-Pick Szeged – Telekom Veszprém 30-37 (17-20)
lövések/gólok: 51/30, illetve 55/37
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 1/1
kiállítások: 4, illetve 6 perc

Ajánlott videó

Olvasói sztorik