Sport

Kétszer is késői meccsidőpontot kapott a férfi kéziválogatott az olimpiai selejtezőn

Czeglédi Zsolt / MTI
Fazekas Gergőre is fontos szerep hárul a selejtezőn
Czeglédi Zsolt / MTI
Fazekas Gergőre is fontos szerep hárul a selejtezőn
Elkészült a kézilabda olimpiai selejtezők pontos programja, a magyar férfiválogatott kétszer is este 9 órai kezdéssel lép pályára Tatabányán, míg a nők mindhárom napon más időpontban játszanak.

„Fontos számunkra, hogy végig a saját kezünkben legyen a sorsunk, így örömteli, főként az utolsó napot illetően, hogy a későbbi mérkőzést játszhassuk” – idézte Chema Rodríguezt, a férfiválogatott szövetségi kapitányát a szövetség hivatalos honlapja.

Kétszer is kései mérkőzést játszunk, azonban az első után szünnap következik, míg az utolsó előtt így több lesz a pihenőidőnk, ami szintén nagyon fontos, hiszen négy nap alatt kell három meccsen is helytállnunk. Nem kérdés, nagyon nehéz torna előtt állunk, de a célunk világos: kijutni Párizsba!

A női válogatott kapitánya, Golovin Vlagyimir úgy fogalmazott, minden erővel azon lesznek, hogy megszerezzék a kvalifikációt.

„Nagyon korán kezdjük a selejtezőt, de számunkra kiemelten fontos volt, hogy minél többet pihenhessünk a csütörtöki meccs utáni pénteki, svédek elleni meccsre, így ebből a szempontból számunkra ideális a mérkőzésbeosztás” – vélte

Az olimpiai selejtezők menetrendje

Férfiak (Tatabánya)
Március 14., csütörtök:
18.30: Norvégia-Portugália
21.30: Magyarország-Tunézia

 

Március 16., szombat:
17.30: Portugália-Tunézia
19.30: Norvégia-Magyarország

 

Március 17., vasárnap:
18.30: Tunézia-Norvégia
21.30: Magyarország-Portugália

 

Nők (Debrecen)
Április 11., csütörtök:
15.30: Magyarország-Kamerun
18.30: Svédország-Japán

 

Április 12., péntek:
18.30: Svédország-Magyarország
20.30: Japán-Kamerun

 

Április 14., vasárnap:
16.45: Kamerun-Svédország
19.15: Magyarország-Japán

Kapcsolódó
Hazai pályán játszhat a férfi kéziválogatott az olimpiáért
Tatabánya lesz a helyszíne a négycsapatos selejtezőnek, ahonnan az első kettő jut Párizsba.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik