Sport

Megtámadták a bírókat, eltiltották a bahreini válogatott kéziseit

Súlyos büntetéseket szabott ki a Nemzetközi Kézilabda Szövetség (IHF) a bahreini válogatott öt játékosára, miután a januári Ázsia Kupa elődöntőjében nem bírták elviselni a Japán elleni háromgólos vereséget, és megtámadták a dél-koreai játékvezetőket.

Az IHF döntése értelmében öt kézilabdázót is felfüggesztettek a válogatottbeli és a nemzetközi versenyen való szerepléstől: Huszain al-Szajjad 12, Ali Merza 9, Mohammed Habib és Mohammed Merza 3-3, míg Mohammed A. Huszain 2 hónapig nem szerepelhet.

Az ázsiai csapatnak a legrosszabbkor jött az eltiltás, hiszen a kulcsjátékosok nem lehetnek ott a március 14-17-i olimpiai selejtezőn, amelyen a házigazda Spanyolország mellett Szlovénia és Brazília lesz az ellenfél.

A Bahreini Kézilabda Szövetség is eltiltást kapott, amelynek értelmében 2 évig nem rendezhet tornát.

A végrehajtó bizottság a döntésben kiemelte, amennyiben az érintett játékosok hasonló magatartást tanúsítanak, akár örökre eltilthatják őket.

Bahreini lapok szerint a döntések „játékvezetői bohózat után születtek, a Japán elleni mérkőzésen ugyanis a koreai bírók szándékosan rossz döntéseket hoztak, amelyek megakadályozták válogatottunkat a győzelemben.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik