Sport

Akkorát ünnepelt a kézikapus, hogy elsőre fel sem tűnt neki a vérző orra

Odd ANDERSEN / AFP
Odd ANDERSEN / AFP

A portugál kézilabda-válogatott pénteken három góllal legyőzte a szlovén csapatot a férfi Európa-bajnokság középdöntőjének második fordulójában.

Portugália már az első félidőben is dominált, főleg egy 6-1-es sorozatnak hála, amikor néggyel is ellépett. Ezt ledolgozta Szlovénia, sőt még fordított is egy rövid időre, szünetben mégis 18-17-re a portugálok vezettek. Térfélcsere után is egymás mellett haladtak a csapatok, de a félidő derekán Portugália 4-0-s szériával ellépett. Szlovénia mindent elkövetett, de a nagy hajtásban teljesen kimerült, ezért a hajrára lényegében eldőlt a meccs.

A portugálok harci kedvét mégis a hajrá mutatja be leginkább. A szegediek légiósa, Borut Mackovsek büntetőt dobhatott három perccel a meccs vége előtt, amikor a szlovének már négygólos hátrányba kerültek. A lövést úgy védte ki Diogo Marques, hogy félig az arcát találta el a labda, de olyan vehemenciával ünnepelte a hárítást, hogy csak pár másodperc után esett le neki, hogy egyébként mindjárt elered az orra vére.

A mérkőzés kulcsfontosságú volt, mivel a svéd és dán csapat után így a portugálok kerültek a harmadik helyre, így még versenyben vannak az előkelő helyezésekért a 4 pontjukkal.

Végeredmény – középdöntő, 2. forduló, II. csoport

Portugália-Szlovénia 33-30 (18-17)

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik