Élő Sport

Bartucz- és Bánhidi-parádéval győzött, továbbjutott a kéziválogatott az Eb-n

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Második meccsét is megnyerte a németországi Európa-bajnokságon a magyar férfi kézilabda-válogatott, amely 28-27-re verte Szerbiát, és ezzel már biztos, hogy továbbjutott a csoportjából. A csereként beállt Bartucz László szenzációsan védett, Bánhidi Bence pedig tíz lövésből tíz gólt lőtt!

A magyar együttes húszfős keretéből ezúttal is Andó Arián, Szöllősi Szabolcs, Krakovszki Bence és Imre Bence maradt ki.

Jó néhány magyar hibával kezdődött a meccs, a szerbek egy 4-1-es sorozattal elléptek (7-5), ezután viszont hét percig nem találtak be, amit egy 4-0-s szériával használtak ki az egyre jobban védekező Bánhidi Bencéék. Többször is elhúzhattak volna három góllal, ez először a 27. percben sikerült, de Bánhidi és Krakovszki Zsolt hibája után 14-13-as részeredménnyel mentek a szünetre a csapatok.

A pihenő után a szerb kapuba Dejan Milosavljev helyett Vladimir Cupara érkezett, aki négy évig Veszprémben védett. Korábbi csapattársai közül Sipos Adrián és Ligetvári Patrik, korábbi ellenfelei közül Szita Zoltán és Krakovszki Zsolt lövését védte, csapata mégsem tudta átvenni a vezetést.

Nem utolsósorban azért, mert a Palasics Kristóf helyére beküldött Bartucz László is bravúros védéseket mutatott be a másik oldalon.

Ebben az időszakban sem használta ki minden lehetőségét a magyar válogatott, nem volt hibátlan a játék, de minden hibát sikerült szinte azonnal ellensúlyozni egy védéssel, egy jó védekezéssel vagy egy góllal. A szerbek kilenc percig nem találtak be, ekkor Siposék megint csináltak egy 4-0-s sorozatot, ettől még magabiztosabbá váltak, Bartucz pedig újabb bravúros védésekkel segítette a csapatot. A cserejátékosok ezúttal jól szálltak be, az 52. percben már 25-20 volt az állás, de egy hármas gólszériával visszakapaszkodott az ellenfél.

Amikor Bánhidi Bence betalált, már két perc sem volt hátra, és 28-25-ös előnyben voltak a magyarok, akik végül egy találattal győztek.

Palasics hat, Bartucz öt védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Vukasin Vorkapic és Nemanja Ilic öt-öt, a NEKA-n nevelkedett, majd Tatabányán és Veszprémben is megfordult Uros Borzas négy gólt lőtt. A Veszprém beállója, Dragan Pechmalbec kétszer volt eredményes. Dejan Milosavljev négy, Vladimir Cupara hat védést mutatott be.

A magyarok pénteken 26-24-re nyertek Montenegró ellen, kedden 20.30-tól pedig Izlanddal játszanak. A csoportok első két-két helyezettje jut tovább a középdöntőbe.

A magyar együttes már biztosan találkozik a házigazda németekkel, valamint a horvátokkal a kölni csoportban.

„Hoztuk azt, amit előzetesen terveztünk, a játékosok nagyon jó munkát végeztek” – nyilatkozta José María Rodríguez Vaquero, a magyarok szövetségi kapitánya. Hozzátette, a két csapat közötti különbség is kiütközött, annak is köszönhetően, hogy minden magyar játékos teljes szívvel küzdött.

„Ez a győzelem nagyon fontos számunkra, büszke vagyok a srácokra, megérdemlik ezt a győzelmet. Ők voltak a főszereplők, mi adjuk a támogatást, a hátteret, de nekik kell megvalósítani a mi elképzeléseinket.

Ilyen játékosokkal pedig jó dolgunk van nekünk, edzőknek

Férfi kézilabda-Eb, C csoport, 2. forduló:

Magyarország – Szerbia 28-27 (14-13)
München, v.: Jorum, Kleven (norvégok)
Magyarország: Palasics – Bóka 1, Szita 2, Lékai 3, Bánhidi 9, Ancsin 1, Krakovszki Zs. 1. Cserék: Sipos 2, Ilic, Máthé 5, Rosta 2, Bodó 1, Fazekas 1, Ligetvári, Bartucz.
lövések/gólok: 42/28, illetve 44/27
gólok hétméteresből: 3/2, illetve 4/4
kiállítások: 8, illetve 12 perc

 

A csoport másik meccsén:
Izland – Montenegró 31-30 (17-15)

 

Az állás: 1. (és továbbjutott) MAGYARORSZÁG 4 pont, 2. Izland 3, 3. Szerbia 1, 4. Montenegró 0

 

További eredmények:
A csoport (Berlin):
Németország – Észak-Macedónia 34-25 (18-13)
Franciaország – Svájc 26-26 (14-14)

 

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Németország 4 pont, 2. Franciaország 3, 3. Svájc 1, 4. Észak-Macedónia 0

 

B csoport (Mannheim):
Horvátország – Ausztria 28-28 (14-12)
Spanyolország – Románia 36-24 (17-12)

 

Az állás: 1. (és már továbbjutott) Horvátország 3 pont (67-57), 2. Ausztria 3 (59-52), 3. Spanyolország 2, 4. Románia 0

6-7

Bánhidi emberrel együtt bezúzta, és még ki is küldték Marsenicet.

5-7

Lékai ellen fújtak szabálytalanságot a bírók, így elvették tőlünk a labdát. Ilic a bal szélről, először vezetnek a szerbek kettővel.

5-6

Borzas belejött, harmadszor köszönt be, ő dobta a szerb gólok felét.

5-5

Eladtuk a labdát, Vorkapic elszaladt, beejtette. Ancsin talpról, ütemtelenül, beakadt!

4-4

Borzas nagy lökete a kapufáról vágódott be, 115 km/h-val küldte meg.

4-3

Lerohanás végén Szita-gól, először vezetünk!

3-3

Borzasé a harmadik szerb gól. Két perc a szerbeknél, Vorkapic rántotta le Bókát. Lékai gyorsan gólt lőtt előnyben.

2-2

Jutott egy hetes nekünk is, Máthé Dominik bedobta, egál.

1-2

Ancsint állították ki, és hetest is kaptak a szerbek, Ilic bepattintotta Palasics mellett.

1-1

Na, végre! Sipos fejezte be a szépen végigpasszolt akciónkat.

0-1

Nem kezdtünk jól, Lékai kihagyta a hetest, majd a kipattanóból kapufát lőtt.

0-1

Ancsin rossz passza miatt egy elrontott támadással kezdtük a meccset. Orbovic lövése sem volt jó, mégis ők szereztek vezetést Vorkapic révén.

Kezdünk!

Fehérben játszunk, a szerbek kékben. Hajrá!

Izland izgalmas hajrában verte Montenegrót

Izland némi szerencsével 31-30-ra nyert Montenegró ellen az olimpiai kvalifikációs férfi kézilabda Európa-bajnokság magyar érdekeltségű müncheni csoportjának második fordulójában. Izland a 16. percben már öt góllal vezetett, ellenfele azonban fokozatosan felzárkózott és a 41. percben egyenlített. Innen újra ellépett három találattal Izland, hogy aztán Montenegró egy 5-1-es sorozattal fordítson, és négy perccel a vége előtt ismét vezessen. Nebojsa Simic bravúrosan védett, az izlandiak viszont visszaszerezték a vezetést és némi szerencsével nyerni tudtak. Ahogyan pénteken a magyar válogatott ellen, a montenegróiak ezúttal is nagyot küzdöttek, de a meccs legvégén többet hibáztak riválisuknál. Izlandnak így 3 pontja van, Montenegró viszont pont nélkül áll.

Az utolsó egymás elleni meccset mi nyertük

Szerbia ellen 11 meccset vívtunk, a mérleg: 6 magyar siker, 1 döntetlen, 4 szerb győzelem. Az utolsó mérkőzésre 2016 nyarán került sor, akkor vb-selejtezőn 30-25-re nyertünk.

Bánhidi: Nem kell túlgondolni, ki az, akit ismerünk az ellenfélből

„Nem kell túlgondolni, ki az, akit ismerünk az ellenfél csapatából, inkább a saját játékunkra kell összpontosítanunk. Tudjuk, ki van a kapuban, illetve ismerjük a kedvenc cseleit azoknak, akik szembejönnek velünk, de a videoelemzések során ugyanezeket látjuk” – mondta Bánhidi Bence azzal kapcsolatban, hogy vannak ismerős játékosok a szerb csapatban.

A szerbek elrontották a végét Izland ellen

A Montenegró elleni győzelemmel lépéselőnybe került a magyar válogatott az Eb C csoportjában, mivel Szerbia és Izland döntetlent játszott egymással az első forduló másik meccsén.

Olvasói sztorik