Sport

Nagyon aggódnak a dánok a világ egyik legjobb kézilabdázójáért

Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP
Mikkel Hansent már a csehek elleni meccs elején ápolni kellett sérülés miatt
Liselotte Sabroe / Ritzau Scanpix / AFP
Mikkel Hansent már a csehek elleni meccs elején ápolni kellett sérülés miatt
Kemény fából faragták Mikkel Hansent, a dánok világklasszis kézilabdázóját, aki ujjsérülést szenvedett az Európa-bajnokság első mérkőzésének elején, ennek ellenre végigjátszotta a csehek elleni csatát.  

Kicsit szerencsétlenül kezdett Mikkel Hansen a németországi Eb-n, a csehek elleni nyitómérkőzésből ugyanis néhány perc telt csak el, amikor a jobb kisujjára pillantva azt vette észre, nem úgy néz ki, ahogy kellene.

Nem tudom, mi történhetett, hogyan üthettem be. Azonnal éreztem a fájdalmat

– nyilatkozta. Azonban nem az a típus, akit ilyen megzavarhat, néhány perc múlva újra a pályán volt, ragtapasszal megerősítette ujjal és végül öt góllal segítette csapatát a 23-14-es győzelemhez.

Az olimpiai, világ- és Európa-bajnok klasszis, akit korábban háromszor is a világ legjobbjának választottak, egyelőre nem tudja, hogy szombaton ott lehet-e a pályán. Nikolaj Jacobsen szövetségi kapitány azt mondta, egy ilyen sérüléssel azért vigyázni kell, és majd meglátják, a mérkőzés napján lesznek-e fájdalmai.

Szombaton Dánia a csoport papíron leggyengébb ellenfelével, Görögországgal találkozik, itt pedig Mikkel Hansen reméli, hogy játékidőt kap.

„A helyzet nem rosszabbodott, ez pozitív. Legalább nincs eltörve” – mondta Hansen a dán Tv2-nek.

Az edzést kihagyom, mert az a legjobb, ha adok neki egy kis szünetet. Nem kockáztatok és remélem, tudok majd játszani.

A portál szerint a 36 éves átlövő a pénteki sajtótájékoztatón egy kék sínnel a jobb kisujján jelent meg, emiatt nem lehetett látni, hogy bedagadt-e.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik