Sport lineup

„A családomat holtan akarják látni és örülnek a bátyám halálának” – egy pletyka miatt közellenség lett az egyik hokis

RONALD MARTINEZ / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
RONALD MARTINEZ / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP

Kevin Hayes halálos fenyegetést kapott, miután Cutter Gauthier-t a Philadelphia Flyers elcserélte az Anaheim Ducksszal Jamie Drysdale-ért.

A 19 éves csatár beszámolók szerint mindenképp le akart lépni a csapatától és a klub vezetősége hiába utazott Göteborgba, nem sikerült erről lebeszélni. Nem sokkal később Anthony SanFilippo újságíró közölte, hogy Kevin Hayesnek is benne lehet a keze abban, hogy a fiatal tehetség menni akart, mert John Tortortella vezetőedző ellen hangolta a fiút. Ettől aztán dührohamot kaptak a drukkerek és a csapatukat korábban négy évig erősítő Hayesnek ugrottak.

Egy szó sem igaz ebből. Először nem vettem komolyan, hogy téves információk kerültek ki, de hihetetlen mennyiségű szart kaptam érte. Az emberek halálos fenyegetéseket küldenek. Azt írják, a családomat holtan akarják látni és örülnek a bátyám halálának, teljesen megőrültek

– idézte a 31 éves centert a The Athletic.

Az említett Jimmy Hayes szintén jégkorongozó volt, de 2021-ben holtan találták a lakásán. A boncolási eredményekből kiderült, hogy túladagolta magát kábítószerekkel.

John Tortorella is reagált a hírekre, de az edző csak annyit mondott Gauthierről, hogy nem akart a csapat tagja lenni, ezért a Flyers sem akarta megtartani.

Kapcsolódó
Hogy lehet három és fél év kihagyás után ekkora meccset játszani?!
Mario Lemieux a nagy visszatérések királya volt. 1997-ben visszavonult, majd amikor 2000 decemberében visszatért, mindenkit lenyűgözött – ahogy azt annyiszor megtette pályafutása során.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik