Sport

„Ebben lassú vagyok, de megpróbálok fejlődni 2024-ben” – hosszúra nyúlt Rafael Nadal mosdószünete

Patrick HAMILTON / AFP
Patrick HAMILTON / AFP

Megmosolyogtató interjút adott a 22-szeres Grand Slam-bajnok Rafael Nadal csütörtökön, a brisbane-i keménypályás tenisztorna nyolcaddöntőjében.

A Jason Kublert elleni mérkőzésen ugyanis kiszaladt a mosdóba az egyik ötperces szünet alkalmával, amelyből azonban késve ért vissza. A közvetítésen látszott az arcán, hogy meglepődött, de a szabályok értelmében ezért is figyelmeztetést kapott.

A győzelme után adott interjúban azt is elárulta, hogy azt hitte, sikerült még épp időben visszatérnie a pályához.

Brisbane-ben magas a páratartalom, ezért minden ruhám le kellett cserélnem, ami persze eltart egy darabig. A walkie talkie-n hallottam, hogy szólnak, mennyi időm van még és én úgy éreztem, időben jöttem vissza. Azt mondták, négy másodperccel kicsúsztam az időből, ezért mégis figyelmeztetést kapok. Én úgy éreztem, nem késtem el, de tudom, hogy ebben lassú vagyok, de megpróbálok fejlődni 2024-ben

– mondta Nadal nevetve.

A spanyol világklasszis egyébként majdnem egy év után tért vissza a csípőműtétjét követően. A hazai közönség előtt szereplő Kublert 6:1, 6:2-vel intézte el, a folytatásban a szintén ausztrál Jordan Thompson vár rá.

Kapcsolódó
Djokovic hiába panaszkodott sérülésre, nem kapott ápolási időt
A szerb teniszklasszis 43 győzelem után kapott ki Ausztráliában.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik