Sport

Fucsovics ugyanúgy kapott ki, mint Babos

Dimitar DILKOFF / AFP
Dimitar DILKOFF / AFP

Fucsovics Márton kikapott a brisbane-i keménypályás tenisztorna 662 ezer dollár (232 millió forint) összdíjazású férfi versenyének első fordulójában.

A Matteo Arnaldi elleni, 16 közé jutásért rendezett mérkőzés hétfőn kezdődött el, de akkor a magyar játékos 7:6 (7-5), 1:0-s vezetésénél eső miatt félbeszakadt az ütközet.

A világranglistán 59. helyezett Fucsovics a keddi folytatásban 4:4-es állásnál elvesztette adogatójátékát, az ATP-rangsorban 44. ellenfele pedig a sajátját hozva egyenlített.

A harmadik szakaszban mindkét fél sorra nyerte szervajátékait, így rövidítésben dőlt el az összecsapás.

Ebben Fucsovics 2-5-ről még felzárkózott, sőt fordított, és 7-6-nál meccslabdája volt, végül mégis Arnaldi örülhetett 9-7-es sikere után. A mérkőzés 3 óra 8 percig tartott.

Fucsovics ugyanúgy kapott ki, mint Babos Tímea, aki szintén nyerte az első játszmát, és volt meccslabdája is az ugyancsak 3 óra 8 perces találkozón.

Kapcsolódó
Babos meccslabdáról vesztette el a háromórás meccset
Nagy csatára késztette a világranglista 40. helyezettjét.

eredmény, férfi egyes, 1. forduló (a 16 közé jutásért):

Matteo Arnaldi (olasz) – Fucsovics Márton 6:7 (5-7), 6:4, 7:6 (9-7)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik