Sport

Bejelentette válogatottbeli visszavonulását a világ egyik legjobb kézilabdázója

Cristina Neagu bejelentette, hogy ez a világbajnokság lesz az utolsó, amelyen részt vesz – már ha egészsége megengedi. Amennyiben sikerül eljutni az olimpiai selejtezőig, majd az olimpiáig, akkor Párizs után vonul vissza.  

A 35 éves klasszis 2006-ban debütált a román nemzeti csapatban, eddig 221 fellépésén 972 gólt szerzett, tagja volt a 2015-ös világbajnoki bronzérmes, és a 2010-es Európa-bajnoki 3. válogatottban.

Klubszinten szerepelt az Oltchim Valcea és a 2017 óta a CSM Bucuresti csapataiban, a csúcsra azonban a montenegrói Buducnosttal jutott el, amikor 2015-ben megnyerte a Bajnokok Ligáját.

Volt vb- és Eb-gólkirály, négy alkalommal (2010, 2015, 2016, 2018) pedig a világ legjobbjának is megválasztották.

A balátlövő a mostani Eb csoportmérkőzésein nem játszott, mert még a november 11-i, DVSC Schaeffler elleni Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen térdsérülést szenvedett. De a tervek szerint a középdöntőben már a csapat rendelkezésére állna.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cristina Neagu (@cristinaneaguofficial) által megosztott bejegyzés

„Minden nap jobban érzem magam, a legutóbbi edzésen már dobálgattam is. De ahhoz, hogy játszhassak, legalább egy teljes edzést végig kellene csinálnom. Nagyon keményen dolgoztam az elmúlt három hétben, hogy itt legyek, hogy felépüljek. Nem ez a legideálisabb helyzet az életemben, de ha pályára léphetek, mindent megteszek, hogy segítsem a csapatot.”

Hozzátette, hogy az biztos, hogy ez az utolsó világbajnokság számára, de legkésőbb jövő nyáron befejezi a válogatottban.

Ha minden jól megy, és kijutunk az olimpiai játékokra, az megkoronázása lenne a pályafutásomnak.

 

A bejegyzés megtekintése az Instagramon

 

Cristina Neagu (@cristinaneaguofficial) által megosztott bejegyzés

Kapcsolódó
Sokkoló hírt kapott a román válogatott a kézilabdavébé előtt
Egyelőre úgy tűnik, a legendás Cristina Neagu nem léphet pályára.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik