Sport

„Tíz dögös szőkét is az ajtóm elé rakhatnál verseny előtt, akkor sem nyúlnék hozzájuk”

Sean M. Haffey / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Christof Innerhofer számára a sport szent és sérthetetlen
Sean M. Haffey / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Christof Innerhofer számára a sport szent és sérthetetlen
Egyelőre keresi még formáját az olaszok világbajnok alpesi sízője, Christof Innerhofer, ugyanakkor a 38 éves klasszis tudja, hogyan kell tökéletesen koncentrálnia a versenyszezonban.

Az olasz síző pályafutása csúcsán 2011-ben szuper-óriásműlesiklásban világbajnok lett, 2014-ben pedig olimpiai ezüstöt, illetve bronzot nyert, de még a tavalyi téli játékokon is 10. lett kombinációban.

A mostani szezonban még keresi a formáját, ugyanakkor azt mondta, a versenyzésben nem ismer tréfát.

„Nem fogok több ezer órát edzeni csak azért, hogy értékes energiát pazaroljak a szexre egy nappal a verseny előtt” – mondta.

A Bild emlékeztetett egy korábbi nyilatkozatára, amelyben azt nyilatkozta:

Tíz dögös szőkét is az ajtóm elé rakhatnál verseny előtt, akkor sem nyúlnék hozzájuk. Szóval, a csapatszállodák szobalányainak és recepciósainak nem kell félniük tőlem.

Innerhofer legközelebb a hétvégén, december 9-10-én a franciaországi Val d’Isere-ben indul világkupa-versenyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik