Sport

A veszprémi kéziedző szerint nem volt korrekt, hogy a szurkolók kikezdték a csapat kapusát

DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP
DAX Images / NurPhoto / NurPhoto via AFP

Tíz másodperccel a vége előtt született az a gól, amellyel a Barcelona visszavágott a Veszprémnek, és 31-30-ra győzni tudott a kézilabda Bajnokok Ligája B csoportjának rangadóján.

A Vehir számolt be arról, hogy a meccs hajrájában, egygólos Barca-vezetésnél a hazai közönség Ignacio Biosca nevét kezdte el skandálni, amit a pályán lévő veszprémi kapus, Rodrigo Corrales zokon vett, és elindult a kispad felé, ám Momir Ilic vezetőedző nem engedte neki, hogy levonuljon, és visszalökte a pályára.

Corralesben, aki 13 védéssel zárt, így is nyomot hagyott az eset, és a meccs után a csapattársaival ellentétben nem ment ki a szurkolók elé.

„Rodrigo Corrales hetekig hátfájdalommal küszködött, ezen a meccsen tért vissza és fantasztikusan teljesített, tartotta a lelket a csapatban.

Úgy gondolom, nem volt korrekt a szurkolók részéről az, amit az irányába tanúsítottak. Eddig és ezt követően is azt kérem azoktól, akik hisznek bennünk, hogy támogassanak minket, mert csakis így érhetünk el sikereket, együtt!

– nyilatkozta a meccs után Ilic.

A Veszprém irányítója, a francia Kentin Mahé ehhez annyit tett hozzá, hogy ha a szurkolók látták volna, hogy Corrales pár napja még ki sem tudott egyenesedni a sérülése miatt, bizonyára máshogy álltak volna hozzá.

A hét sikerrel és két vereséggel csoportjuk második helyén álló veszprémiek az idei év utolsó BL-fordulójában a válogatott Fazekas Gergőt foglalkoztató lengyel Orlen Wisla Plock vendégei lesznek.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik