Sport

Elcsábította a Siófok egykori klasszis átlövőjét a szenegáli női kézilabda-válogatott

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP
Váratlan húzással egy klasszis átlövővel erősített a jövő héten kezdődő világbajnokságra a szenegáli női kézilabda-válogatott, amely megállapodott Gnonsiane Niomblával, így a 33 éves balátlövő a jövőben az afrikai csapatot erősíti.

A Siófok egykori, a besztercei CS Gloria Bistrita-Nasaud jelenlegi játékosa 2013 és 2019 között 106 alkalommal öltötte magára a francia válogatott mezét, 2016-ban olimpiai ezüstérmes, 2017-ben világ-, míg 2018-ban Európa-bajnok lett.

Legutóbb a 2019-es világbajnokságon szerepelt francia színekben, azóta viszont nem hívták be a keretbe, így a hároméves várakozási idő tiszteletben tartása mellett idén már szabadon dönthetett az esetleges váltásról.

Szenegál a négy évvel ezelőtti világbajnokságon a 18. helyet szerezte meg, de a csoportmérkőzések során Montenegrótól négy, Romániától pedig mindössze öt góllal kapott ki (a magyar válogatott simán, 30-20-ra verte).

Az idei tornán az A csoportban Svédország, Horvátország és Kína lesz az ellenfele, esetleg továbbjutással pedig összekerülhet a középdöntőben a magyarokkal.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik