Sport

Holtan találták a csehek olimpiai és világbajnok hokikapusát

Alexander NEMENOV / AFP
Alexander NEMENOV / AFP

Ötvenkét éves korában elhunyt Roman Cechmanek, a csehek olimpiai és háromszoros világbajnok jégkorongkapusa.

Az egykori kiválóság holttestét fia találta meg. Cechmanek az Uherske Hradiste utánpótláscsapatának edzője volt, szombaton betegség miatt nem tudott megjelenni a gárda mérkőzésén, majd a vasárnapi összecsapásra sem ment el, és nem reagált a telefonhívásokra.

Az elmúlt években komoly pénzügyi gondjai voltak, júniusban gazdasági csalás miatt három év börtönre ítélték, az ítélet végrehajtását öt évre felfüggesztették.

Cechmanek az 1998-as naganói olimpián – ahol a csehek aranyérmesek lett – Dominik Hasek cseréje volt, vb-címet 1996-ban, 1999-ben és 2000-ben szerzett, és van még két vb-bronzérme is.

A Vsetin színeiben ötszörös cseh bajnok, négy szezont húzott le az észak-amerikai profiligában (NHL): a Philadelphia Flyers és a Los Angeles Kings alkalmazásában állt, 2003-ban kiérdemelte a William M. Jennings Trófeát, mivel a Flyers kapta a legkevesebb gólt az alapszakaszban.

2009-ben visszavonult és edzőnek állt. Idén februárban öltött utoljára felszerelést, amikor a naganói diadal 25 éves évfordulóját ünnepelték.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik