Sport

„Sajnálom, hogy sztriptízbárra vertem el a pénzem, semmint segítettem volna másokon”

Gregory Shamus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Gregory Shamus / GETTY IMAGES NORTH AMERICA / Getty Images via AFP
Nagyon komoly önvallomással rukkolt elő három éve, kétszeres NBA-bajnokként visszavonult 38 éves kosaras, J. R. Smith, aki nagyon bánja, hogy nem gazdálkodott jól a pályafutása alatt megkeresett dollármillióival.

A sportembert 2004-ben draftolta a New Orleans Hornets, később szerepelt a Denver Nuggets,, a New York Knicks, a Cleveland Cavaliers és a Los Angeles Lakers csapataiban. Utóbbi kettővel nyert egy-egy bajnoki címet 2016-ban, illetve 2020-ban.

Pályafutása során 91 millió dollárt keresett, de ma már bánja, hogy ennek a pénznek egy részét feleslegesen költötte el.

Inkább kidobtunk 60 000 dollárt egy sztriptízbárban, ahelyett, hogy megetettünk volna 2500 embert a környéken

mondta. „Egy egész közösséget meg tudtam volna etetni abból a pénzből, amit azért fizettem büntetésül, mert késtem a buszról. Csak magamra gondoltam, kellett ez a márkás kabát, az a farmer, ez a táska. De kit akartam lenyűgözni?” – tette hozzá.

Smith ugyanakkor utólag elismerte, nem is volt ezzel teljesen boldog.

„Sokan felnéztek rám, és azt gondolták, milyen klassz lehet nekem. De ez baromság!”

A pályafutása során 977 NBA-mérkőzésen szerepelt kosaras (aki meccsenként 12,4 pontot átlagolt) jelenleg a golf iránt elkötelezett, azt mondta, fiatalabb korában felfedezte volna a sportágat, talán nem is folytatta volna kosárlabda-karrierjét.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik