Sport

Otthonában tartották fogva, majd kirabolták a kerékpárversenyzőt

DAVID PINTENS / BELGA MAG / Belga via AFP
DAVID PINTENS / BELGA MAG / Belga via AFP
Rájár a rúd a kolumbiai kerékpárversenyzőre, Miguel Ángel Lópezre. A 2018-ban a Girón és a Vueltán egyaránt harmadik helyen zárt bringás több zűrös ügye után most éppen versenyjogának felfüggesztése miatt marad távol a versenyektől. De nem pihenhetett nyugodtan otthonában, ugyanis betörtek hozzá, órákig fogva tartották és kirabolták.

Lópezt tavaly júliusban a spanyol rendőrség drogkereskedelemmel és pénzmosással foglalkozó egysége fogadta a madridi reptéren, csapata, az Astana akkor felfüggesztette a versenyzési jogát. Mivel bizonyítékot nem találtak a hatóságok, augusztus elején folytathatta az idényt és negyedik lett a Vueltán. Decemberben aztán csapata azonnali hatállyal szerződést bontott vele. Sikerült új istállót találnia (Team Medellín–EPM),

de két hónapja, 2023 júliusában a nemzetközi szövetség potenciális doppingvétség miatt ideiglenesen felfüggesztette.

A hét közepén aztán újabb csapás érte, a kolumbiai El Tiempo beszámolója szerint a Boyacában lévő farmján hárman megtámadták, három órán át fogságban tartották, végül a rablók a teherautójával, a mobiltelefonjával és 800 ezer dollárral távoztak.

A sportoló éjjel szabadult ki, akkor tett bejelentést a rendőrségen.

Csapata, a Team Medellín a közösségi médiában reagált a történtekre.

Szolidaritásunkat fejezzük ki versenyzőnknek, Miguel Angel Lópeznek, aki az elmúlt néhány órában rablás áldozata lett. Megkérjük a kolumbiaiakat, hogy álljanak mellé, adjanak meg neki minden támogatást, amire jelenleg szüksége van. Veled vagyunk, bajnok!

Ajánlott videó

Olvasói sztorik