Sport

Hiába tettek fel mindent egy lapra a törökök, a magyar csapat jutott tovább a Davis Kupában

Czeglédi Zsolt / MTI
Czeglédi Zsolt / MTI

Marozsán Fábián és Valkusz Máté megnyerte a szombati páros mérkőzést, ezzel a magyarok 3-0-s, behozhatatlan előnyre tettek szert Törökország ellen a tenisz Davis Kupa keszthelyi osztályozóján, és februárban selejtezőt játszhatnak a DK-döntőbe jutásért. Az ellenfél novemberben derül ki.

A pénteki nyitónapon rendezett két egyes meccsen Marozsán és Piros Zsombor is hozta a kötelezőt a világranglistán alacsonyabban rangsorolt riválisa ellen, így a magyarok annak a tudatában vágtak neki a folytatásnak, hogy egy újabb sikerrel már megnyerik a párharcot.

Az időjárás szombaton is ideális volt, a kellemes napsütésben már a kezdés előtt mintegy ötszáz szurkoló gyűlt össze a Helikon Teniszcentrumban kialakított ideiglenes stadion lelátóin, amelyek aztán a találkozó során teljesen megteltek.

A páros csatában a háló túloldalán az eredeti tervek szerint Ergi Kirkin és Sarp Agabigun állt volna, ám Nagy Zoltán kapitánnyal ellentétben török kollégája, Alaatin-Bora Gerceker változtatott a felálláson, és a pénteki egyesekben szerepelt Cem Ilkelt és Altug Celikbileket küldte pályára.

Ez arra utalt, hogy az ellenfél mindent feltett egy lapra, és a lehető legerősebb kettőssel szállt harcba a szépítésért.

Ez a húzás a meccs kezdete alapján nem vált be, ugyanis a házigazdáknak labdájuk volt az 5:0-hoz, csakhogy a rivális duó rákapcsolt, és 4:3-ra felzárkózott. Ezzel egy időre el is lőtték a puskaporukat, mivel Marozsánék 42 perc elteltével már szettelőnyben voltak. A folytatásban sem változott a mérkőzés képe, a magyar páros 2:1-nél elvette a törökök adogatását, pár perccel később már 4:1 volt az állás.

Valkusz 5:3-nál gond nélkül kiszerválta a győzelmet, és 67 perc után pedig az ellenfél nemcsak az összecsapás, hanem a párharc megnyeréséhez is gratulálhatott a házigazdáknak.

„Mi voltunk az esélyesek, ami nem könnyítette meg a dolgunkat, de teljesítettük a feladatot” – kezdte összegzését a pályán Valkusz Máté.

A Davis Kupában nagyon megy nekünk Fábival, amikor egy tornán versenyzünk, máskor is össze fogunk állni. Most végig volt elég energia bennünk, de örülök, hogy 6:3-mal sikerült lezárni a meccset, mert különben bármi megtörténhetett volna egy szívós ellenféllel szemben

Marozsán Fábián szerint az első szettben 4:3-nál kulcsfontosságú helyzetben hozta a szerváját.

„Tudtam, hogy sok múlik rajta, és nagyon összpontosítottunk. A hálónál nem mindent röptéztem le, hogy hátul azért legyen dolga Máténak is” – jelentette ki tréfásan. „A magam részéről az egyesre is bevethető lennék, de majd a kapitány eldönti, hogy ki játsszon”.

A következő, tét nélkül meccsre az eredeti tervek alapján Marozsánnak kellett volna kiállnia, ám Nagy Zoltán kapitány úgy döntött a helyzet ismeretében, hogy az újonc Füle Mátyást küldi pályára.

Füle az ellenfél negyedik számú játékosával, Ergi Kirkinnel csapott össze. A nagykanizsai teniszező 566. a világranglistán, míg riválisát a 341. helyen jegyzik.

A 24 éves Füle – aki néhány hete elődöntős volt egy óbudai 15 ezer dolláros ITF-tornán – rögtön brékkel kezdett, ám az első öt gémből négyszer nem az adogató jött ki jobban. Egyre hosszabb labdamenetek következtek, 43 perc elteltével még csak 4:4 állt a nagyórán.

A játszmát lezáró rövidítésben 2-2 után a megremegő Kirkin már csak egy pontot tudott hozni, így Füle nyerte a szettet.

A második felvonásban 4:2-ig kimerítő küzdelmet láthatott a közönség, közben a tűző nap is nehezítette a játékosok dolgát. A hatodik gémben a magyar újonc bréklabdánál egy remek fogadást ütve elvette ankarai ellenfele adogatását, innen pedig már nem volt visszaút a török számára. A találkozó 1 óra 54 percig tartott, a magyarok összesítésben 4-0-ra nyertek.

Köszönöm azoknak, akik itt maradtak a meccsemre, még ha sokan azt se tudták, hogy ki vagyok. Életemben először játszottam ennyi ember előtt, remek meccs volt, talán többet kellene itthon, Zala vármegyében játszanom

– mondta boldogan lihegve Füle Mátyás.

Eredmény:

Magyarország-Törökország 4-0
Marozsán Fábián, Valkusz Máté – Cem Ilkel, Altug Celikbilek 6:3, 6:3
Füle Mátyás – Ergi Kirkin 7:6 (7-3), 6:2

 

pénteken játszották:
Marozsán Fábián – Altug Celikbilek 7:5, 6:2
Piros Zsombor – Cem Ilkel 6:2, 6:3

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik